Trump kirúgta az FBI igazgatóját

Donald Trump kedden menesztette a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatóját, James Comey-t – jelentette be közleményében a Fehér Ház.

2017. május 10., 11:12

James Comey

A közlemény szerint Trump elfogadta Jeff Sessions főügyész és Rod Rosenstein főügyész-helyettes javaslatát az FBI igazgatóját illetően.

Trump döntése váratlanul érte az FBI vezetését és a washingtoni kongresszusi tagok többségét egyaránt. Trump előzetesen csupán a szenátus néhány befolyásos tagját értesítette telefonon, köztük Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátort és Dianne Feinstein kaliforniai demokrata párti szenátor asszonyt. Az MTI szerint egyikük sem bírálta, de még csak nem is vitatta az elnök döntését.

A szenátus igazságügyi bizottsága múlt szerdán hallgatta meg Comey-t a tavalyi elnökválasztás eredményét vélhetően jelentősen befolyásoló Clinton-féle e-mail-botránnyal kapcsolatban. Ugyanakkor Comey vezette azt a vizsgálatot is, ami a Trump-kampány és az oroszok választásba való beavatkozására irányult.

Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti frakciójának vezetője kedden késő este interjút adott újságíróknak, s azt sürgette, hogy Comey igazgató eltávolítása után – amelyet egyes források szerint súlyos hibának nevezett – Rod Rosenstein helyettes igazságügyi miniszter nevezzen ki külön ügyészt a Donald Trump munkatársai és orosz tisztségviselők közötti esetleges kapcsolatok kivizsgálására. „Az amerikai nép igazságszolgáltatásba vetett bizalma most Rod Rosenstein kezében van” – fogalmazott Schumer, akinek álláspontját több demokrata párti törvényhozó támogatta. Richard Durbin, Illinois állam demokrata párti szenátora megjegyezte: ha a kormányzat nem nevez ki külön ügyészt, akkor „soha többet nem hallunk az FBI oroszokkal kapcsolatos vizsgálatáról”.

Befolyásos republikánus politikusok támogatták az elnök álláspontját, ugyanakkor John McCain arizonai szenátor, a szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának elnöke és az észak-karolinai Richard Burr, a szenátus hírszerzési bizottságának vezetője kételyeket fogalmazott meg. McCain egyenesen speciális kongresszusi vizsgálóbizottság felállítását javasolta, amelynek feladata a tavalyi elnökválasztási folyamatba történt esetleges orosz beavatkozás vizsgálata lenne. Susan Collins, Maine állam republikánus szenátora elhárította és „nem helyénvalóaknak” minősítette azokat a felvetéseket, melyek szerint James Comey eltávolításának oka az lett volna, hogy leállítsák az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálódásokat.

A demokrata párti törvényhozók szerda délelőttre tanácskozást hívtak össze, hogy megvitassák Comey lehetséges utódjának személyét.

Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője nagyon rövid interjút adott kedden este a Fox televízió üzleti hírekkel foglalkozó adásának, s azt hangsúlyozta: „a demokratáknak egyet kellene érteniük Comey kirúgásával, hiszen még Chuck Schumer is azt mondta, hogy elveszítette a bizalmát Comey-ban”.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.