Trükkös csalások – 2,5 milliárdért korszerűsíti a BKK-automatákat a T-Systems

2017. október 12. 18:48

A T-Systems látványosan felsült a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) e-jegyrendszere értékesítési felületének fejlesztésével, most mégis 2,5 milliárd forintért alakíthatja át a jegyautomatákat úgy, hogy kiküszöbölje azokat a trükkös csalásokat, amelyekkel leragasztják a gépek pénzvisszaadó nyílását – hámozta ki a Magyar Nemzet az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent szerződésmódosításból.

Sok esetben ugyanis a csalók a külföldi jegyvásárlókat próbálják megkárosítani. A turisták nincsenek tisztában azzal, hogy a visszajáró készpénzt azért nem kapják meg, mert a nyílást eltömítették.

Fotó: bkk.hu

A pluszfeladatok ellátásához a BKK és a T-Systems módosította azt a 2013-as megbízást, amelyben 5,6 milliárd forint értékben jegykiadó automaták leszállítására, üzembe helyezésére és üzemeltetésére szerződtek. A megállapodást már korábban is módosították, ezzel együtt az új szerződés összege kilencmilliárd forintra rúg.

A szerződés szerint a módosításban szereplő többletszolgáltatások és a többletdíjazás az eltömítések és a következmények elhárításához kapcsolódik. Vagyis a T-Systemsnek kell orvosolnia az automaták „eltömítéses” meghibásodását, valamint ki kell terjesztenie minden BKK-automatára az automatikus hibajegy-generálást, az online tranzakciós adatbetöltést, illetve a vakok és gyengénlátók menüjét.