Tovább romlik a közmunkások helyzete, az ő pénzükből vontak el milliárdokat sporttámogatásra
2017 eleje óta változatlan a közmunkások bére, miközben a minimálbér idén 8 százalékkal növekedett. Ennek hatására 2018-ban a közmunkások csak a minimálbér 59 százalékát keresik meg, pedig ugyanúgy 8 órában foglalkoztatják őket. 2011-ben – amikor a második Orbán-kormány szétválasztotta egymástól a minimálbért és a közfoglalkoztatotti bért – ez az arány még 78 százalék volt, de már akkor is hatalmas felzúdulás volt az új bérrendszer ellen – írja elemzésében a Policiy Agenda.
A minimálbér és aközfoglalkoztatotti bér változása
Forrás: Policy Agenda
A közmunkások bére annak ellenére nem emelkedett, hogy jelentős összegek benne maradtak a rendszerben. Az Országgyűlés 2017-re 325 milliárd forintot hagyott jóvá erre a programra, de az első tizenegy hónap adatai alapján csak mintegy 240 milliárd forintot használtak fel. A kormány nyilvánvalóan tudta, hogy ezt a pénzt nem fogja elkölteni, ezért már márciusban arról döntöttek, hogy 40 milliárd forintot átcsoportosítanak aktív munkaerőpiaci programokra.
Ez a lépés szakmailag korrekt volt, hiszen ennek a pénzügyi forrásnak a szűkösségét jelzi, hogy ezen a jogcímen eredetileg csupán 16 milliárd forintot terveztek. Azaz a közmunkáról „átpakolt” pénzekkel három és félszeresére nőtt az elkölthető összeg. Ugyanakkor a november végi adatok alapján a pluszban átvitt 40 milliárd forintból csak 3 (!) milliárdot költöttek el.
Ennél érdekesebb azonban, és talán társadalompolitikai szempontból nehezebben vállalható döntés volt, hogy szintén a közfoglalkoztatotti kasszából év végén 27,5 milliárd forintot átcsoportosítottak tizenkét programra. Ezeknek 90 százaléka a Népligeti rekonstrukciós programot, és sporttámogatásokat jelentett. Nagyságrendileg megmaradt még 50 milliárd forint a közmunkarendszerben, és ez az el nem költött összeg pedig mérsékelte a költségvetési hiányt.
Könnyű belátni, ha a kormány a közmunkakasszát nem megkurtítja, hanem béreket emel belőle, akkor annak milyen jótékony hatása lehetett volna a legnehezebb helyzetű családokra.
A közmunka hatása
Az eltelt években a minimálbéresek és a közfoglalkoztatotti bért kapók közötti olló folyamatosan nyílt. Ez egyértelműen növelte a társadalmi egyenlőtlenséget. Mindenképpen kedvező, hogy a társadalom legalsó tizedébe tartozók között a 2011-es 14-ről 2017-re 34,5 szálékra nőtt az aktív keresők aránya. Az is igaz, hogy ennek egyik oka, hogy csökkent a gyermekek száma a legszegényebb családokban (sőt leginkább itt). Vitathatatlan, hogy többen dolgoznak a társadalomnak ebben a szegmensében, mint hat évvel ezelőtt.
Nyilvánvaló, hogy főként a közmunkások alkotják a társadalom alsó tíz százalékát, és az is tény, hogy az aktív keresők számának növekedése az ő foglalkoztatásuk eredménye. Azáltal azonban, hogy a közfoglalkoztatotti bér kisebb mértékében emelkedett, mint a minimálbér, ennek a társadalmi rétegnek a felzárkózása nem következhetett be.
A munkaviszonyból származó jövedelmek a háztartás szintjét nézve 2016 és 2010 között 45 szálékkal nőttek, az alsó tizedben viszont csupán 13 szálékkal. Jobban kifejezi a rendszer torzult fejlődését, hogy miközben 2010-ben a „kvázi középosztályba” tartozó háztartások háromszor annyit kerestek a munkájukkal, mint a társadalom legrosszabb helyzetű része, ez az arány 2016-ban négyszeresére nőtt.
A „középosztály” és a legnehezebb helyzetben lévők bevételeinek aránya
Forrás: Policy Agenda
Egyáltalán nem véletlen, hogy a háztartásra jutó jövedelem (bérek, vállalkozásból származó jövedelmek és társadalmi juttatások) a társadalom középső rétegénél 2010-ben 69 szálékkal volt több, mint a legalsó rétegnél, 2016-ban viszont már 129-cel.
A közmunkarendszer hasznosnak ítélhető, ha a siker fokmérője pusztán az, hogy dolgozzanak minél többen. Ugyanakkor társadalmi egyenlőtlenséget növelő hatása ma már megkérdőjelezhetetlen. Főként úgy, hogy bár gyakorlatilag egy közmunkás munkaviszonya éppen olyan, mint egy „normál” dolgozóé, de sem jogokban, sem bérekben nem számítanak egyenértékűnek. Miközben a kormány munka alapú társadalmat szervez, éppen a munka meg nem becsültsége miatt romlik a társadalom legalsó rétegébe tartozó majd egymillió ember helyzete.
Az is egyértelmű, hogy ez tudatos döntés volt a kormány részéről. Költségvetési szempontból ugyanis megoldható lett volna a szükséges béremelési forrás előteremtése a közmunkások számára is. Ez azonban nem valósult meg, mert a kormány egy olyan téves ideát követ, amely szerint a közmunkás csak azért nem vállal „normál munkát”, mert kicsi a különbség a minimálbér és a közfoglalkoztatotti bér között.
