Tönkrement, bezár az elesetteket segítő bajai lángosos

2018. augusztus 21., 11:33

Szerző:

Szabó Richárdról, a Sugó-parti lángososról mi is írtunk már. Ő az a vendéglátós, aki arról híres a városban – sőt már országszerte is –, hogy szívesen látja vendégül a környék rászorulóit a büféjében, emellett a téli zegernyében és a nyári hőségben is menedéket nyújt a betérőknek légkondicionált vendégterében, anélkül hogy elvárná, hogy fogyasszanak. Kitett a köznek egy ingyen használható vérnyomásmérő készüléket is, továbbá ingyen szódavizet kínál, sőt még a szomjas kutyákra is van gondja.

Szabó Richárd most a Facebookon jelentette be, hogy még utoljára rendez egy karitatív gyereknapi programot, aztán vége, augusztus 26-án lehúzza a rolót:

Mint írja, egy éve vette át a hely üzemeltetését, jótékonysági megmozdulásait egy ország követte. De őket sem kímélik a közterhek és költségek, tudomásul kell venniük, hogy ezeket nem lehet kigazdálkodni.

A közvetlen okról sejtelmesen azt írja: 

„maradjunk annyiban hogy volt egy ember aki hiszékeny volt, és elhitte azt, amit ígértek neki"

Szabó emelt fővel távozik a Sugovica partjáról, nincs a történetében olyan perc vagy pillanat amit szégyellne. Köszöni  az emberek mérhetetlen összefogását, barátai és kollégái önzetlen segítségét.

„Megtanultuk gyűlölni a gyülöletet. Szeretés van emberek. Ezt ne feledjétek!" –

búcsúzik Szabó Richárd.

(hvg.hu nyomán)

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.