Tolnában megfenyegették a választási bizottság tagjait, hogy ne merészeljenek beszélni hamisított aláírásokról

2018. március 19., 15:19

Szerző:

Az egyik Tolna megyei választóbizottsági tag hangfelvételt készített arról, hogyan fenyegeti meg a bizottság két tagja a többieket, akik a hasonlóságokat ellenőrizték a pártok ajánlóívein.

Ha egy hamisnak ítélt aláírásról utóbb kiderül, hogy mégsem az, akkor hamis váddal éltek, ami komoly bűncselekmény

– ijesztgették a delegáltakat.  

Emiatt a bizottsági tagok nem is mertek jelezni, pedig az LMP-s delegált szerint lett volna mit.

„Egész oldalt találtunk, sőt, magam is találtam több olyan aláírást is, amelyik jellegzetes B betűvel kezdődik, de annyira, hogy egymásra lehetne illeszteni" – mondta Czigler Csaba.

A bizottság tagja a Hír TV kérdésére azt mondta, mivel megfenyegették, nem meri elmondani, hogy melyik pártok vettek részt a feltételezett csalásban.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.