Tolmácsolás, családi ügyvéd, utazgatás, autózgatás, cukiskodás: erre mutat a Jobbik-költekezés „iránytűje"

Nemcsak a szakpolitikai anyagait írja, de a rendezvényeit is az Iránytű Intézet szervezi a radikálisok frakciójának. Forrai Richárd cégén túl a Jobbik ifjúsági tagozata is szép summára tett szert 2017-ben, s igen jól járt Sneider Tamás Jobbik-alelnök felesége is.

2018. január 20., 18:06

Szerző:

Talán nincs olyan politikai oldal, amely örülne, hogy a 168 Óra valamennyi parlamenti frakció közpénzből fedezett 2017-es szerződéseit, valamint a költekezéseikre vonatkozó adatokat kikérte az Országgyűlés Hivatalától. Vélhetően azért, mert kiderült, hogy tavaly meglehetősen nagy lábon éltek a képviselőik, miközben a frakciók számláját – ahogyan bérüket és személyes juttatásaikat is – mi, vagyis az adófizetők álljuk. A pártoknak jutó állami támogatásokon felül is.

A parlamenti pártok frakcióinak ugyanis az Országgyűlés Hivatala nyújt rendszeres támogatást, amelynek egyhavi összege nagyjából 25 képviselő alapdíjának felel meg. Az összeg elvileg a párt parlamenti, politikai tevékenységét hivatott fedezni, de hogy a valóságban hogyan költik el, az a frakciók belátására van bízva. A költségvetési támogatás egy normális demokráciában persze természetes, ám az Országgyűlés Hivatala által lapunknak küldött adatokat feldolgozva az is szembeötlő, hogy  

a pártok némelyike enyhén szólva sem a törvényalkotáshoz elengedhetetlenül szükséges költségekkel számolt el tavaly.

Ilyen a 24 honatyát számláló Jobbik is, amelynek 2017-es frakcióköltéseit a KDNP és az LMP képviselőcsoportjának szentelt cikkeink után mutatunk be részletesen. Van is benne érdekesség: magasan a legtöbb, összesen 303 Jobbikos szerződéskötésről számolt be az Országgyűlés Hivatala lapunknak. Ezek közt rendszeres a havi és az akár néhány napra szóló megbízás.

A Jobbik-frakció összesen 162 millió 81 ezer 934 forintot költött el.

Fotó: 168 Óra archív

A megelőző évi 15 alkalomhoz képest mértékletesen, tavaly már „csak" hétszer szerződött a Jobbik a párthoz közelálló, Iránytű Intézet Kft.-vel, összesen 27 millió 300 ezer forint plusz áfa értékben. Minden egyes megbízásnál 3 millió 900 ezer forint plusz áfát tüntetett ugyanis fel e cég számláira a frakció, amely így valójában darabonként, azaz az áfát hozzászámolva 4 millió 953 ezer forintot fordított az Iránytű Intézet „Szakpolitikát érintő szakanyag" néven futó munkáira. Ezek olyan elemzések, tanulmányok és szakpolitikai iránymutatások, amelyekbe a Jobbik alig-alig enged betekintést.

Forrai Richárd

Emlékezetes, miután a Népszava 2016-ra vonatkozóan kikérte a frakciók költéseit, kiderült: a 24 képviselőt számláló Jobbik-frakció több mint 50 millió forintot fizetett ki az Iránytű Intézetnek. A radikális párt 2016-ban a legtöbbször, 15 alkalommal ezzel az intézettel szerződött, szintén „szakpolitikát érintő szakanyagok" címszóval.

Az Iránytű Intézet tulajdonos-ügyvezetője Forrai Richárd, aki a Barikád hetilap kiadója is, továbbá Vona Gábor pártelnök személyes tanácsadója, korábban pedig a Jobbik frakcióigazgatója volt. Az Iránytűben korábban Vona-Szabó Krisztina, a Jobbik elnökének felesége is benne volt, miközben Szabó Judit, Vona Gábor sógornője 2013 nyarától Forrai asszisztenseként dolgozott.

2017-ben a Iránytű Intézet szakpolitikai anyagaira összesen 34 millió 671 ezer forintot költöttek el az adófizetők.

A Jobbik 2017 márciusában ugyanezen címszóval, vagyis szakanyagok készítésére szerződött az Uni-Promotion Kft.-vel. Ez a céginformáció szerint Jurenkó Ferencnek, az Alfahír újságírójának a vállalkozása, amely már a megelőző években is dolgozott a radikális képviselőcsoportnak, 2017-ben  910 ezer forintra tehetett szert.

 Egy másik céget is megbízott a Jobbik-frakció, méghozzá kétszer: egyszer áprilistól szeptemberig, majd pedig októbertől december végéig „Szakpolitikát érintő szakanyag" gyártásával. A havi 300 ezer forint plusz áfáról szóló kilenchavi megbízással a Kárpáti Kerecsen Kft. összesen bruttó 3 millió 429 ezer forintot kapott a Jobbiktól. A jobbikos megbízási listán rendszeresen szereplő cég Sas Zoltáné, aki a mostani parlamenti választáson a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje  Pest megye 7. számú választókerületében. Saját politikusi Facebook-oldalán úgy vall: „az Országgyűlésben a Jobbik Képviselőcsoportja biztonságpolitikai szakértőjeként dolgozom, a Jobbik Nemzetbiztonsági és Rendvédelmi Kabinetjének elnöke vagyok. Helyi szinten önkormányzati képviselőként tevékenykedek, a közbiztonsági és jogi ügyekkel foglalkozó bizottság elnöke és Gyömrő város közbiztonsági tanácsnoka vagyok."

Sas országos hírnévre akkor tett szert, mikor javaslatára 2012. április 23-án Gyömrő képviselő-testülete, tíz igen és egy tartózkodás mellett megszavazta, hogy a Szabadság tér Horthy Miklós nevét viselje.

Összességében, az Iránytű anyagain túl, ugyanilyen munkákra 4 millió 422 ezer forintot költött el a Jobbik.

De nem csak a szakanyagokat falta a Jobbik-frakció, hanem a tanácsokat is. Összesen 139 alkalommal szerződtek ugyanis „Szakpolitikát érintő szaktanácsadás" címen különböző személyekkel, igaz, a radikálisok sok-sok esetben havonta adtak le számlákat kisebb címletekkel, de egy meghatározó tanácsadói kört stabilan finanszírozva ezzel. Összesen 28 magánszeméllyel vagy egyéni vállalkozóval, valamint két céggel volt ilyen szerződésük, amely ráadásul esetenként egész évre szólt, csak épp havonta, kéthavonta újrakötötték a megbízásokat.

Szakpolitikát érintő szaktanácsokra ugyanisa Jobbik összesen 38 millió 796 ezer 400 forintot költött el.

Fotó: Vona Gábor Facebook-oldala

Volt olyan tanácsadójuk, aki vélhetően állandó parlamenti munkatárs, s így egész évben összesen 2,5 millió forintot keresett. Ilyen volt például Répási Zsolt, de nem ez a jellemző. Inkább úgy tűnik, hogy a Jobbik az ifjúsági szervezetét finanszírozza, valamint vidéki politikusait az ilyen tanácsadói megbízásokkal, s lényegében nem is találni a listán olyan szakértőket, mint amilyenekkel például az LMP-frakció szerződött.

Így jutott  „egy kis mellékeshez" a Jobbiktól 12 havi tanácsadói megbízásával – amelyet szinte havonta újítottak meg – Baumgartner László. Az összesen 846 ezer forintra szerződött Baumgartner párton kívüliként, de jobbikos színekben Zalában egyedüliként szerzett településvezetői pozíciót 2014 októberében, Bánokszentgyörgyön.

Kilenc hónapra, összesen öt különböző szerződést kötöttek 643 ezer 500 forint értékben Kósi Márkkal. Kósi a Jobbik Ifjúsági Tagozatnak (IT) alelnöke. A Jobbik IT honlapján ahol azt írja: 2014-ben a választási bizottság delegált tagjaként képviselte a pártot, októberben pedig lakóhelyén jobbikos színekben képviselőjelöltként indult. 

Egész múlt évben alkalmazták, s 12 hónapra 2 millió 472 ezer forintért szerződött a frakcióval a Jobbik IT másik alelnöke, Nichter Tamás is, aki „szakpolitikát érintően" ad tanácsokat a frakciónak, méghozzá havi 206 ezer forintért. Az ifjú jobbikos így vall szervezet honlapján található önéletrajzában: „a 2014-es országgyűlési választáson megyei kampány- és sajtófőnökként segítettem a párt munkáját."

Tag, tanácsadó, vagy vagy független reklámarc?

Nem egész évre szóló, de szakaszos megbízásokban, összesen 7 szerződéssel 1 millió 180 ezer forintot kapott a Jobbik-frakciótól Antalics Diána. A szintén szakpolitikai tanácsadóként feltüntetett Antalics 2012 környékén még a Jobbik Pilisi Ifjúsági Tagozat elnökeként volt ismert, majd 2015-ben már a Jobbik IT szülésnépszerűsítő programjának arca volt. Áprilistól több szakaszban, 6 szerződéssel összesen 258 ezer 500 forintért alkalmazta a Jobbik-frakció Wladyczanski Péter Bátor nevő ifjúsági tagozatosát is, szakpolitikát érintő tanácsadásra.

Öt szerződéssel, 9 hónap alatt 496 ezer forintot kapott tanácsadásért egy bizonyos Nánási Kristóf Zoltán is, aki Diósdon politizál jobbikos színekben, amivel kapcsolatban fel is lelhető nyilvános Facebook-bejegyzése a diósdi Jobbiknak.

Kilenc hónap alatt, összesen 2 millió 745 ezer forintot kapott tanácsadásra Budai Nóra Boglárka is, aki szintén a Jobbik IT körül tűnt fel. Hasonlóképp kilenc hónapos foglalkoztatással, áprilistól összesen 2 millió 196 ezer forint jutott Varga Dánielnek „szakpolitikát érintő tanácsadásért". Ő szintén a Jobbik IT „országos tisztségviselője", de a párt csepregi képviselőjeként is feltünteti magát. Rá ugyanakkor emlékezhet a nyilvánosság, hiszen ő volt az a jobbikos, aki nem vehetett részt a közmédia egyik vetélkedőjén, a Maradj talpon! című műsorban. Varga, úgy tűnik, anélkül is talpon maradt.

Szakaszosan alkalmazta, méghozzá három idevágó megbízási szerződéssel, összesen 890 ezer forintért a Jobbik frakció Miklósa Gergelyt, aki a Jobbik IT encsi képviselőjét. Őt január 16-án mutatta be Vona Gábor sajtótájékoztatón, mint  Abaúj, Zemplén és Bodrogköz térségének képviselőjelöltjét.

Nem tudni miért, de 7 különböző szerződéssel, összesen 295 ezer forintért adott tanácsokat a Jobbik IT dombóvári elnöke is pártja frakciójának, Hahóti Márk afféle gyakornoki pozícióban lehet a képviselőcsoport mellett. Ugyanígy és ugyanennyiért, tehát 8 hónap alatt 295 ezer forintot kapott tanácsaiért Gulyás Gabriella is, aki a Jobbik kispesti ifjúsági tagozatának elnöke.

Pontosan ugyanígy alkalmazta a Jobbik-frakció a párt ifjúsági tagozatának honlapját kezelő, de legalábbis ott rendszeres szerző Sarnyai Vivient is, aki szintén 295 ezer forintot kapott költségvetési forrásból, „Szakpolitikát érintő tanácsadás" címszóval. Ugyanerre szerződött, ugyanilyen kondíciókkal Major Dániel is, aki az Óbudai Jobbik Ifjúsági Tagozatának tagja.

Jutott  tanácsadói pénz a Jobbik IT Országos Hivatalának tagjaként feltűnő Ócsai Alexandrának is, bár az ő szerződései egy-egy hónapra , összesen csupán 77 ezer 500 forintra szólnak, „szakpolitikát érintő tanácsadás" címen. Szintén a Jobbik IT egyik képviselőjét alkalmazta fél évre, összesen 507 ezer forintért a Jobbik Varga Vivien személyében – ő is tanácsokat adott. Szeptember óta egy másik ifjúsági tagozatos, Kiss Zoltán Imre is tanácsokat ad a frakciónak, havonta 35 ezer forintért.

Kilenc hónapnyi megbízással, összesen 1 millió 35 ezer forintért adott 2017-ben tanácsokat a Jobbik-frakciónak a párt vecsési politikusa, koordinátora is. Magyar Klára a Jobbik-közeli Nemzeti Televízió (N1 TV) honlapján 122 bejegyzés szerzőjeként van feltüntetve. A politikus egyébként már 2010-ben és 2014-ben is a Jobbik színeiben indult képviselőjelöltként Vecsésen, önkormányzati választásokon.

Egyszeri szerződéskötéssel kilenc hónapon át adott szakpolitikai tanácsokat a Jobbik-frakciónak Fehér Zsolt is, a párt váci szervezetének elnöke havi 500 ezer forint értékben, azaz így összesen 4 millió 500 ezer forintot vihetett haza.

Öt szerződéssel összesen 3 millió 655 ezer forintot kapott a Jobbik megbízásából Kertész András is, aki ugyan „Szakpolitikát érintő tanácsadásra" szerződött, két-két hetes megbízásaiért pedig alkalmanként 731 ezer forint járt neki. Ő kommunikációs tréner, aki többször is „fellépett" már Vona Gábor pártelnökkel, hogy a sikerről tartson előadást.

Az országgyűlési csoportnak dolgozik tavaly májustól az a Klocsko Katalin is, aki a XXI. kerületi önkormányzat Szociális-, Egészségügyi -és Fogyatékosügyi Bizottságának a tagja, valamint a Jobbik Környezetvédelmi Kabinetjének munkatársa. Ő havi 200 ezer forintért ad tanácsokat a frakciónak, összesen tehát 1 millió 600 ezer forintra tett szert közpénzből. 

Összesen nyolc hónapra szóló megbízással, bruttó 4 millió 64 ezer forintot keresett tavaly a Jobbik-frakció révén a Visegrádi Ingatlan Kft. „szaktanácsadás" megjelöléssel. Ez egy bizonyos Radnai László Béla és felesége, Radnai Sturcz Ilidkó vállalkozása. Kérdés, hogy a szerződésekről adott listában meg nem jelölt tárgyú szaktanácsadást ki és milyen témában végezte a Jobbiknak. Lehet, hogy ingatlanügyekről volt szó – minthogy a cég főtevékenysége ingatlan adásvétel –, ám miután a cégkivonat szerint előadóművészet, alkotóművészet, „üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás", filmgyártás, de még „sportlétesítmény működtetése" is szerepel a cég igencsak széles portfóliójában, a megbízás tárgya bizonytalan.

Alkalmazta tanácsadóként a Jobbik-frakció nyolc hónapon át a párt által Hajdú-Bihar megye 6-os számú választókerületében indítani tervezett Demeter Pált is, ő így 900 ezer forintra tehetett szert. Az egyébként Balmazújvároson jobbikos önkormányzati képviselő szintén „szakpolitikai tanácsadást" végez pártja frakciójának.

Eközben a Jobbik-frakció tavaly három hónapon át alkalmazta azt a Baráth Zsoltot is, aki a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés tagja, 2010 és 2014 között pedig  országgyűlési képviselő volt. Ráadásul a most 360 ezer forintért tanácsokat adó Baráth volt az, aki 2012-ben egy parlamenti napirend előtti felszólalásban elővette a magyarországi antiszemitizmus leggyakoribb hívószavát, a tiszaeszlári vérvádat, és azt mondta, a tiszaeszlári lányt zsidók ölhették meg, ám ezt szavai szerint az igazságszolgáltatás igyekezett elkendőzni, így az eljáró bíró "külső nyomásra kénytelen volt" felmentő ítélet hozni. Persze ez még a Jobbik cuki fordulata előtt volt, ráadásul Baráth ma már nem honatya, „csak" szakpolitikai tanácsadó.

Mindezeken túl egész évben tanácsokat adott a frakciónak egy bizonyos Pintér Tibor is, méghozzá 2 millió 191 ezer 200 forint értékben.  Az év minden hónapjára szerződtek, így öt szerződés révén összesen 984 ezer forintot fizettek egy bizonyos Tóth Ákosnak is „szakpolitikát érintő tanácsadás" címszóval, akiről csupán annyit állíthatunk biztosan, hogy nem a 168 Óra főszerkesztőjéről van szó.

Egész évben alkalmazott tanácsadó az a Bársony Márk is, aki összességében 1,2 millió forint kapott. Neve még az ELTE BTK hallgatói önkormányzatából lehet ismerős.

Összesen 12 hónapra szóló megbízással – persze a már megszokottak szerint öt különböző megbízásként feltüntetve – 1 millió 524 ezer forintra tett szert a Jobbik-frakció révén a Konvart Kft. is. A cég egy mátészalkai építőipari vállalkozás, amely ugyan tevékenységi körébe sorol bizonyos tanácsadási, szakértői munkákat, ám valójában nem tudni róla semmit. A céginfóadatai szerint a Kovart Kft.két mátészalkai fivéré, Varga Csabáé és Dr. Varga Sándoré – róluk nem tudni bővebbet, noha a 2010-es önkormányzati választáson a Jobbiknak volt egy Dr. Varga Sándor nevű – vélhetően egy helyi háziorvosról van szó – önkormányzati képviselőjelöltje a mátészalkai 8-as választókörzetben. Mindennek ellenére a szakpolitikai tanácsadás jelentős kérdéseket vethet fel, hiszen a számlát kiállító vállalkozás főtevékenysége „Lakó- és nem lakóépület építése".

Egész évben alkalmazta a frakció korábbi parlamenti gyakornokát tanácsadásra, hiszen Hordósi Dániel szintén három különböző szerződéssel, de összességében 12 hónapos megbízást kapott. Összesen 678 ezer forintot fizettetett ki neki a Házzal a Jobbik. Hordósi neve a Horvátországi Magyarok Ifjúsági Közössége (HMIK) is feltűnik az interneten, így előfordulhat, hogy a határon túli magyarokkal kapcsolatban kéri ki a véleményét a frakció.

De a tanácsadás csak az egyik nagyobb tétel a Jobbik-frakció költségeiben: reprezentációs kiadásokra és rendezvényekre is sokat fordítottak.

Nem teljesen világos, miért az Országgyűlés Hivatalának frakciótámogatásából bérelt a Jobbik irodákat – a parlament képviselői irodaházában ugyanis a frakció kap helyiségeket. Három magánszemélytől, összesen egész évre 2 millió 90 ezer 450 forintért béreltek irodákat.

Protokollszolgáltatásokra, rendezvényekre, szállodai szobákra, nagyköveti sajtóreggelire, ételre-italra, s az úgynevezett „bekészítésre" 16 szerződést kötött 2017-ben a Jobbik-frakció, ezek összértéke 7 millió 29 ezer 784 forint volt. Ezeken túl azonban, június végén egy kiugróan magas megbízási szerződést kötött a radikális frakció a LKG STARS Kft.-vel, méghozzá fél évre, december végéig. A megállapodás tárgya: „Rendezvényszervezés, lebonyolításban közreműködés", méghozzá 780 ezer forint plusz áfa értékben havonta. Mindezt azt jelenti, hogy

összesen 6 hónapra bruttó 5 millió 943 ezer 600 forintra tett szert ez a társaság, amelyben a cégjegyzésre  az Iránytű Politikai és Gazdaságkutató Intézet Kft. tulajdonosa, Forrai Richárd jogosult.

Vona Gábor egy grandiózus Jobbik-kongresszuson beszél

A frakció tavaly összesen 508 ezer forintért rendelt „protokoll ásványvizet", béreltek kávégépet is, de 250 ezer forint értékben vettek júliusban színházjegyet is, méghozzá az Új színházba. ezen túl a Jobbik-frakció rendelt 500 darab kitűzőt a Vésnök Kft.-től, s további protokoll ajándékokra is elment még 341 ezer 600 forint.

Mindezekkel összesen tehát 16 millió 297 ezer 538 forint ment a Jobbik-frakció reprezentációs költségeire.

A Jobbik szereti az autókat. „Személygépkocsi bérlésre" ugyanis összesen 39-szer szerződött a képviselő-csoport ugyanazzal a céggel, méghozzá olyan összevisszaságban, hogy elszámolásaikból az sem derült ki, hányan és hány autót használnak egyszerre. Vannak ugyanis hosszútávú, fél évre, vannak azonban csak egy-egy hónapra bérbe vett autóik is. Annyi mindenesetre a szerződések kihámozásából kiderült:

autóbérlésre összesen 15 millió 564 ezer 175 forintot költött a Jobbik-frakció.

És a kocsik mosatására is adtak, erre a feladatra 150 ezer forintért szerződtek. Megtérítették gyakornokaik és vendégeik közlekedési költségeit is: hat ilyen tétellel összesen 359 700 forint ment el személyszállításra. Hét szerződéskötésük tárgyát képezte repülőjegyvásárlás, noha az egyik esetben sem szerepel az Országgyűlés Hivatala által lapunknak kiadott elszámolásban, hogy hova és hányan utaztak a jobbikosok. Az mindenesetre tény, hogy összesen 1 millió 871 ezer 578 forintot erre is kiadott a Jobbik parlamenti csapata.

Vona Gábor és pártja országgyűlési képviselőcsoportja 21  jogi megbízást kötött.

Valójában 6 ügyvédnek adták oda ezeket a megbízásokat, összesen 18 millió 507 ezer 410 forint értékben. 

Az egyik legnagyobb összegű, egész évre szóló – többször is újrakötött – ügyvédi megbízást Szabó Edit Édua, Sneider Tamás Jobbik-alelnök felesége kapta. A Jobbik honlapján közzétett rokoni vagyonnyilatkozata szerint ugyanis Sneider-Szabó Edit valójában Szabó Edit Édua jogász, az egyszemélyes ügyvédi iroda tulajdonosa, aki havi 450 850 forintért ad jogi tanácsokat a férjének és politikustársainak. Összesen így a Sneider család 5 millió 410 ezer 200 forint bevételhez jutott.

Sneider Tamás akár nyugdíjba is vonulhatna, felesége biztosan eltartaná
Fotó: Bruzák Noémi

Eközben a Jobbiké az egyetlen frakció, mely – noha többen is külpolitikusként tüntetik fel magukat a honatyák közül – igen jelentős mértékben vett igénybe tolmácsolást 2017-ben. Ugyan az elszámolásból az nem derül ki, hogy milyen nyelven és milyen találkozókhoz vette igénybe a radikális frakció a segítséget, ám az igen, hogy összesen 30 szerződést költöttek tolmácsolás, vagy tolmácsolási feladatok és fordítások készítése tárgykörben.

Így foglalkoztatja a Jobbik-frakció az Országgyűlés terhére Árgyellán Jánost, aki olyannyira a párt politikusa, hogy ő az országos választmányuk alelnöke. Ő havi 550 ezer forintot kap tolmácsolásért, tavaly tehát 6 millió 600 ezer forintra tett szert a frakció révén.

Mindezt úgy, hogy még csak nem is ő a legjobban kereső tolmács a Jobbik-frakció csapatában. Hanem Joó Sándor, aki 2017-ben tízszer is szerződött a Jobbikkal, így összesen 6 millió 847 ezer 222 forintot kapott tolmácsolásért.

És még ez sem minden, hiszen összesen heten számláztak tolmácsolásért és fordítási feladatokért a képviselőcsoportnak, méghozzá összességében 20 millió 115 ezer 687 forintot.

Egyéb, kvázi irodai – tehát a parlamenti tevékenységgel valóban összefüggő – szolgáltatásokra, így például marketingre, Facebook-oldalak és weboldalak kialakítására és üzemeltetésére, számítógépes és webes kiadásokra, tehát

a kommunikációs feladatokra és eszközökre a Jobbik 21 szerződést kötött, s 11 millió 34 ezer 246 forintról adott le számlát az Országgyűlés hivatalának.

Mindezeket összeadva pedig kijön a végösszeg: bérükön és egyéb juttatásaikon felül 162 millió 81 ezer 934 forintot emésztett fel 2017-ben az, hogy a Jobbik frakciótámogatással is gazdálkodhat.

És hogy kik ők? Segítünk a névsorral:

1. Volner János frakcióvezető

2. Farkas Gergely frakcióvez. h.

3. Gyöngyösi Márton frakcióvez. h.

4. Dr. Lukács László György frakcióvez. h.

5. Dr. Staudt Gábor frakcióvez. h.

6. Vona Gábor frakcióvez. h.

7. Ander Balázs

8. Apáti István

9. Bana Tibor

10. Dúró Dóra

11. Egyed Zsolt

12. Gyüre Csaba

13. Hegedűs Lorántné

14. Kepli Lajos

15. Kulcsár Gergely

16. Magyar Zoltán

17. Mirkóczki Ádám

18. Pintér Tamás

19. Rig Lajos

20. Sneider Tamás

21. Szávay István

22. Szilágyi György

23. Vágó Sebestyén

24. Z. Kárpát Dániel

Egyértelmű tehát, hogy a Jobbik egészen más kiadásokat vél a parlamenti munkához elengedhetetlenül szükségesnek, mint az élelmiszer-vásárlásban jeleskedő KDNP, vagy éppen a tanácsokban bővelkedő LMP. De hogy nemcsak ezeket a frakciókat szúrtuk ki magunknak, bizonyíthatja, hogy a 168 Óra parlamenti frakciótámogatások felhasználását feltáró sorozata – az MSZP és a Fidesz költekezéseivel – hamarosan folytatódik.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.