Több ezer ember vett részt Az Élet menetén

2019. április 14., 20:21

Szerző:

Több ezer ember indult vasárnap, a holokauszt magyarországi emléknapján megrendezett Az Élet menete fáklyás felvonuláson. A résztvevők a Március 15. térről a Jane Haining rakparton át vonultak a Cipők a Duna-parton emlékműig.

Az Élet menete Budapesten
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Jane Haining a a budapesti skót misszió internátusának a vezetője, Skócia egyedüli holokausztmártírja volt, akiről Az Élet menetén tartott méltató beszédében David Mundell, Theresa May briit miniszterelnök Skóciáért felelős minisztere azt mondta, Skócia és Magyarország egyaránt büszke lehet rá. – Jane Haining a tisztesség, a tolerancia és az egyenlőség példaképe volt diákjai, köztük sok elárvult zsidó lány számára. Ezek az értékek vezérelték akkor is, amikor határozottan megtagadta, hogy magukra hagyja tanítványait a második világháborúban - mondta. Felidézte Jane Haining egyik megjegyzését is, amely szerint ha ezeknek a gyermekeknek a napsütésben szükségük volt rá, akkor a sötétség óráiban még inkább.

Az Élet menete Budapesten
Fotó: MTI/Mohai Balázs

A Cipők a Duna-parton emlékműnél megálltak, ahol Aharon Tamir, az Élet menete nemzetközi szervezet főigazgatója mondott beszédet, Keleti Ágnes holokauszttúlélő, ötszörös olimpiai bajnok tornász, a a Nemzet Sportolója pedig meggyújtotta az erre az alkalomra felállított óriásfáklyát a holokauszt áldozatainak emlékééért.

Az Élet menete Budapesten Az Élet menete Budapesten
Fotó: Mónus Márton

Az Élet menete Kardos Péter főrabbi gyászimájával véget ért.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.