Timmermans ma reggel kiállt a Lehel téri piac elé, és azt mondta, Orbán nem elég férfi ahhoz, hogy vitázzon vele

2019. május 18., 12:39

Szerző:

Ujhelyi István szocialista EP képviselő szombaton az angyalföldi Lehel Csarnok előtti MSZP-s kitelepüléshez invitálta Frans Timmermanst, az Európai Szocialisták Pártjának csúcsjelöltjét egy „be nem tervezett, spontán kampányeseményre".

Mindjárt a találkozó elején kiderült, hogy Timmemans gyerekkorában egy ideig Budapesten élt és tanult, ebből adódóan annyira szereti a várost, hogy már a paprika illatától is boldog tud lenni. Majd azzal folytatta, hogy ma reggel is olvasta, a Fidesz hogyan csalt a legutóbbi választásokon. „Egy olyan futballmeccs közepén vagyunk, ahol a bíró elfogult és csak az egyik félnek fütyül, de ez egy dologra ösztönözhet bennünket: harcoljunk Európáért  – mondta a jobbára MSZP- aktivistákból álló hallgatóságnak, hozzátéve:

„de nem egy olyan  Európáért, amely csak azt a célt szolgálja, hogy Orbán és barátai meggazdagodjanak.

Olyan emberekét akarunk küzdeni, akik dolgoznak, adót fizetnek, de a hónap végén mégis megálhetési neházségeik vannak, aki nem tudnak a gyerekeiknek lakhatás biztosítani, mert az túl drága nekik." Ezért kell egy erős szocialista párcsalád az Európai Parlamentbe – tudatta a csúcsjelölt.

Aztán a sajtónak nyilatkozott. Egy stábot emlékeztetett például, hogy a Freedem House szerint Magyarország az egyetlen uniós állam, amely csak részben szabad, valamint, hogy Orbán az autokrácia útja terelte hazánkat, ami nagyon rossz a a magyaroknak és Európának is.

„Orbán elveszi a szabadságot”

– tette hozzá.

Timmermans emlékeztetett, Orbán elutasította, hogy vitázzon vele, miközben a parlamentben kétszer is név szerint támadta őt.

„Orbán nem volt elég férfi, hogy szemtől szemben kiálljon vitázni" – tette hozzá a csúcsjelölt.

- Sausage time (itt a kolbász ideje)! – szabott ezután új irányt az egybegyűlteknek, köztük Szanyi Tibornak egy szervező, mire a vendégek és vendéglátóik bevonult a csarnok előterébe, ahol Timmermans is villára tűzött egy falat kolbászt.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.