Tiborcz volt cégénél súlyos szabálytalanságot talált az OLAF, jogi lépéseket javasol az ügyészségnek

2018. január 12. 10:58

Súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) az Elios Innovatív Zrt. által 2011 és 2015 között elnyert, uniós pénzeket felhasználó közbeszerzésekkel kapcsolatban – írja az Index a Wall Street Journal értesülése alapján. A hivatal már megküldte a jelentését a magyar ügyészségnek, és azt javasolja, hogy tegyenek jogi lépéseket. OLAF az Európai Bizottságnak azt javasolja, hogy kérje vissza a a projektekre elköltött 40 millió eurót (1,2 milliárd forint).

Az OLAF kétéves nyomozása során 35 2011 és 2015 közötti közbeszerzést vizsgált, és nemcsak szabálytalanságokra, hanem összeférhetetlenségre is bukkant: a nyomozásból kiderült, hogy Hamar Endre, az Elios egykori tulajdonosának cége, a Sistrade úgy vett vett részt egyes pályázatok előkészítésében az önkormányzatok részéről, hogy Hamar közben az Eliosban is tulajdonos volt. Az Elios az EU-s pénzekből a magyar települések közvilágítását modernizálta.

Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala