Terhességmegszítást akart a nő, ezért azt hazudta, hogy megerőszakolták

2018. február 13., 12:36

Szerző:

Vádat emelt a Budapesti Nyomozó Ügyészség egy nő ellen, aki valótlanul azt állította, hogy szexuális erőszak áldozata lett – közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.

Ibolya Tibor a közleményben azt írta, a 23 éves nő 2015 októberében tudta meg, hogy 13 hetes terhes, azonban a barátjával nem akarták a magzatot megtartani. A nő a rendőrségen ezért bejelentette, hogy szexuális erőszak áldozata lett, aminek során teherbe esett, így a vonatkozó törvényi rendelkezések alapján – mivel úgy tudták, hogy a terhesség bűncselekmény következménye – megszakították a terhességét egy budapesti kórházban.

Állítása szerint a barátja vette rá arra, hogy tegyen feljelentést. Ennek lényege az volt, hogy egy budapesti szórakozóhelyen egy ismeretlen férfi meghívta őt egy alkoholos italra, amelytől rosszul lett, azután nem emlékszik, mi történt, csak arra, hogy később egy kis utcában tért magához, ahol észlelte, hogy bűncselekmény áldozata lett.

A feljelentést követően a nő többször tanúvallomást is tett, majd végül 2016 áprilisában, egy kihallgatása alkalmával tárta fel a valóságot, miszerint a barátjától esett teherbe, és nem erőszakolták meg.

Az ügyben magzatelhajtás miatt a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Ügyészség, míg hatóság félrevezetése miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség nyújtott be vádiratot a nő, illetve – utóbbi miatt – annak barátja ellen is.

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.