Tartoztak neki, ezért megfojtották és elásták az újpesti autókereskedőt

2019. május 24., 14:30

Szerző:

Két ember beismerte a gyilkosságot, egy pedig megtagadta a vallomást annak az újpesti vállalkozónak az ügyében, aki május 6-án tűnt el - írja az Index a rendőrség pénteki sajtótájékoztatója alapján.

A 47 éves A. Csaba élettársa május 7-én tett bejelentést az újpesti rendőrkapitányságon, hogy párja előző nap elment otthonról, és azóta sem tud róla semmit. Az eltűnés körülményei miatt már másnap az életvédelmi osztály foglalkozott az üggyel, aztán már emberölés gyanúja miatt nyomoztak. Megkeresték azt az embert, akivel utoljára látták A. Csabát, tanúkat hallgattak ki, majd egy háromfős társaság akkor vált gyanússá, amikor egyikük folyamatosan ellentmondásba került magával a vallomásában.

A. Csaba

Miután csütörtökön közülük két ember beismerte a gyilkosságot, péntek reggel a rendőrség Szentendre külterületén megtalálta A. Csaba holttestét. Az indítékról egyelőre annyit tudni, hogy a három illető, akik barátok, tartoztak az autókereskedőnek pénzzel. Újpesten találkoztak, majd Szentendrére vitték, ahol megfojtották és elásták a holttestet. A három gyanúsított - egyikük szentendrei, a másik kettő budapesti lakos - részben érdekelt volt az autóbizniszben.

A másik, négy nappal később eltűnt autókereskedővel, Pintér Gyulával kapcsolatban a rendőrség közölte, hogy a jelenlegi információik szerint nincs összefüggés a két eset között.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.