Sztrájk: egy hétig beszüntetik a munkát a győri Audi-gyárban

Nem a rabszolgatörvény miatt, hanem jelentősebb béremelést követelnek, mint amennyit a gyár adna.

2019. január 23., 16:41

Szerző:

Egy hetes sztrájkot hirdetett csütörtök reggel hat órától január 31-én reggel hat óráig az Audi Hungaria Zrt. egész területére az Audi Hungária Független Szakszervezete (AHFSZ), miután az érdekképviselet eredménytelennek nyilvánította az eddigi tárgyalásokat - közölte az AHFSZ elnöke szerda délután sajtótájékoztatón Győrben.

Németh Sándor elmondta, hogy a 168 óra alatt bárki csatlakozhat a gyár területén a sztrájkhoz, amely idő alatt a tárgyaló delegáció folytatja a megbeszéléseket. Amennyiben elfogadható ajánlatot kapnak a munkáltatótól, a sztrájkot beszüntetik. A mostani sztrájkot múlt pénteken kétórás figyelmeztető sztrájk előzte meg.

Az érdekképviselet követelési tartalmazzák, hogy a bérmegállapodást egy évre rögzítsék, úgy, hogy:

  • az alapbéremelést kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg,
  • az alapbérbe a mozgóbér négy százalékát építsék be,
  • kapjon minden munkavállaló egy hónapban egy teljes szabad hétvégét, a gyerekek és az életkor után járó szabadságokkal pedig a munkavállaló rendelkezhessen,
  • A választható béren kívüli juttatás keretösszegét a jelenlegi 620 ezer forintról 787 ezer forintra növeljék,
  • fejlesszék tovább a lojalitás bónuszt és vezessék be a jubileumi bónuszt.

Az Audinál szeptember óta tartanak a bértárgyalások. A munkáltatói oldal két év alatt húsz százalékos béremelést javasolt, szerdán azonban a korábbi ajánlathoz képest „közel azonos mértékű", új tartalmi elemekkel kiegészített ajánlatot adott át az érdekképviseletnek. Ezt az ajánlatot a bértárgyaló delegáció nem fogadta el.

Egyébként egy hét leállás is nagy károkat okozhat az országnak. A magyar gazdasági aggasztó autóipari kitettségének bizonyítéka volt, amikor 2017 júliusban több hazai autógyárban is nyári szünetet tartottak. Ekkor alig 0,2 százalékosra süllyedt a bruttó hazai össztermék növekedési üteme az előző évi júliushoz képest.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.