Szél Bernadett szerint a baloldal még nem közeledett annyira a jobboldal felé, hogy április 8-án sikerüljön a kormányváltás

2018. március 19., 22:49

Szerző:

Szél Bernadett szerint a baloldal irányából a jobboldal irányába nem történt meg az a közeledés, ami ahhoz kell, hogy kormányváltás legyen Magyarországon április 8-án.

A Lehet Más a Politika (LMP) miniszterelnök-jelöltje hétfőn Debrecenben, sajtótájékoztatón a DK-val és az MSZP-Párbeszéddel történt egyeztetés kapcsán kérdésre válaszolva azt mondta: számukra azért volt jelentős a találkozó, mert kiderült, hogy amit a DK elnöke az egyeztetésről bejelentett, azt nem gondolta komolyan.

A zárt tárgyaláson világossá tette, hogy nincs meg a kormányváltáshoz feltétlenül szükséges közeledés - tette hozzá Szél Bernadett, megjegyezve: neki hétfő estig van mandátuma, hogy tárgyaljon ellenzéki vezetőkkel arról, létre tudják-e hozni azt a fajta együttműködést, ami Magyarországon a kormányváltást húsz nappal a választás előtt reális célként tudja kitűzni. Ennek szellemében a debreceni sajtótájékoztatóját és lakossági fórumát követően késő este ül le Vona Gábor Jobbik-elnökkel tárgyalni, aminek az eredményét kedden tárja a nyilvánosság elé.

A szerinte sorsközösségben, de nem értékközösségben lévő ellenzék együttműködésének fontosságára utalva megjegyezte, a hivatalban lévő miniszterelnök a saját nemzeti ünnepünkön fenyegetett politikai, jogi és morális elégtétellel.„Én nem szeretném azt, ha Magyarország miniszterelnökének április 8-án olyan helyzete legyen, hogy ezeket a fenyegetéseket valóra tudja váltani. Én ezen dolgozom” – jelentette ki az LMP társelnöke.

Szél Bernadett debreceni sajtótájékoztatóján bejelentette: az LMP vállalja, hogy kormányon az ápolási díjat fölviszi a minimálbér szintjére, és rendes foglalkoztatási jogviszonnyá teszi. Az LMP miniszterelnök-jelöltje - mint kifejtette - azt tapasztalta, hogy a szociális intézkedések azok, amelyekkel a kormányzást kezdeni kell, mert szociális vonatkozásban nagyon sok hátralépés történt az elmúlt években. A beteg hozzátartozóikat otthon ápolók díjának felemelése és foglalkoztatási jogviszonyként való elismerése mellett a családi pótlék 30 százalékos, egyszülős családokban 45 százalékos azonnali emelését, a központi forrásból finanszírozott lakhatási támogatás visszaállítást és a rászorultsági alapon járó rezsitámogatást említette az első intézkedéseik között.

Annak érdekében, hogy a szülők tudják támogatni a felsőoktatásban tanuló gyerekeiket, kormányra kerülve a családi pótlékot és a családi adókedvezményt megtarthatják a családok a fiatalok 24 éves koráig.

A kormányváltáshoz hiteles jelöltek kellenek, s az összefogáshoz önmérséklet kell, hogy képesek legyenek egymással szóba állni a politikusok az ellenzéki oldalon – mondta Szél Bernadett Debrecenben.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.