Már nem Szanyi Tibor az MSZP alelnöke, egy hajszálra került a kizárástól

2019. július 16., 18:19

Szerző:

Visszahívta MSZP-alelnöki tisztségéből a párt országos etikai és egyeztető bizottsága Szanyi Tibort - írja a szocialista párt keddi közleménye.

EP-választás - Az MSZP-Párbeszéd eredményvárója
Fotó: Balogh Zoltán

Az MSZP és maga Szanyi Tibor súlyos EP-választási kudarca után vita alakult ki az MSZP-n belül, hogy az egyetlen képviselői helyen ki kerüljön Brüsszelbe az Európai Parlamentbe. Szanyi már ekkor bírálta a párt vezetését, végül nem ő, hanem Ujhelyi István kapta meg a mandátumot a párttól. Ezt követően nyíltan fogalmazott meg kritikát a pártvezetésről.

A párt alelnökének az MSZP elnöksége fel is függesztette a párttagságát, egyúttal fegyelmi eljárás indult.

Szanyi először megrovást kapott, de a döntéssel szemben a párt elnöksége kért súlyosítást, ennek az eredménye lett a tisztségéből való visszahívás. Az MSZP alapszabálya szerint fegyelmi vétség esetén ennél csak eggyel szigorúbb büntetés van, a kizárás.

Szanyi Tibor - aki 2018 óta volt alelnök - az előző héten a Munkások Újságjában is azon véleményét hangoztatta a pártvezetésről, miszerint "a mai vezetői magatartás csupán a még elérhető egy-két önkormányzati pozíció bezsákolására, illetve a még meglévő maradék pártvagyonra koncentrál".