Soros György szélhámosnak nevezi Donald Trump amerikai elnököt

2018. augusztus 18., 12:39

Szerző:

Soros György szélhámosnak nevezi Donald Trump amerikai elnököt, aki rendre olyan nyilatkozatokat tesz, amelyekben saját érdemeinek tudja be a mostani kedvező tőzsdei klímát. A hamburgi Die Welt írja ezt, amelyet a Klubrádió szemlézett, kifejtve, hogy a 88 éves Soros nem hisz az amerikai részvénytőzsde szárnyalásának a tartósságában, és legutóbbi tőzsdei műveletével közel félmilliárd dollár értékben lényegében az S&P 500-as index esésére kötött fogadást.

A lap ugyanakkor megjegyzi, hogy Soros tavaly nyáron egyszer már megpróbálkozott ugyanezzel a művelettel az ismert pénzügyi befektető, de akkor nem jött be a számítása, mert a papírok értéke rendületlenül tovább emelkedett, és Soros akkor kénytelen volt kapitulálni.

A Die Welt megjegyzi érdekes egybeesés, hogy a magyar származású Soros György akkor köt fogadást az amerikai tőzsde árfolyamesésére – és ezzel egyúttal Donald Trump népszerűségének a csökkenésére – spekulálva, amikor az amerikai elnök elfordul elődje, Barack Obama Magyarország-politikájától.

Trump szakít az Orbán Viktor magyar miniszterelnököt elszigetelni próbáló washingtoni irányvonallal, és új szakaszt hirdet meg a Magyarországhoz fűződő kapcsolatokban. 

Ezzel összefüggésben a német lap kitér arra, hogy Trump törölte a magyarországi ellenzéki médiának korábban megígért amerikai pénzügyi támogatást, gratulált Orbánnak sorrendben harmadik választási győzelméhez, és most építeni kezdi a kapcsolatokat. „Trump elnök nagyon erős vezetőnek tekinti Orbánt” – idézi a Die Welt bizonyításképp David Cornsteint, aki június óta látja el a budapesti amerikai nagyköveti posztot.

Soros, aki szerint Orbán kultúrharcot folytat a szabadság és demokrácia nyugati értékei ellen, átköltöztette Berlinbe a Nyílt Társadalom Alapítványt, de úgy ítéli meg, hogy az Egyesült Államokban is defenzívába szorultak a demokratikus értékek, és ezt a benyomást erősítette Trump találkozója is Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – írja a Die Welt.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.