Fideszes képviselők lobbiznak a költségvetési csalással vádolt Simonka György kizárása mellett

2020. augusztus 12., 20:55

Szerző:

Simonka György kizárását pártjából való kizárását kezdeményezi Ruck Márton medgyesegyházi fideszes csoportelnök,

mert a politikus a Fidesz-MPSZ jó hírének súlyosan árt, és mert nem tájékoztatta a helyi szervezet elnökségét az ellene indított büntetőeljárásról – tudta meg a Narancs.hu.

A lap idéz abból a kizárási javaslatból is, amelyet Ruck Márton jegyez:

Simonka György tevékenysége az utóbbi években rendkívüli módon erodálta a dél-békési Fideszt, az általa generált és érdekköre által menedzselt pályázatok szabálytalanságai miatt, már ez idáig 700 millió forint jogerős visszafizetési kötelezettsége keletkezett az önkormányzatoknak (ami várhatóan tovább fog nőni), ez biztos csődöt jelenti a településeink számára. Azok a Fidesz-tagok, akiknek nem egyezett a véleményük, sorra kizárásra kerültek, így mára szervezetünk nagyon meggyengült.

Nem látom esélyét, hogy a 2022-es választásokon eredményesen tudjunk szerepelni, amennyiben a Simonka György a továbbiakban is folytatni fogja romboló tevékenységét.”

Orbánt nem zavarta az eljárás, felhívta a tárgyalni Simonkát
Fotó: Forrás: Facebook

Ruck Márton két pontra is hivatkozik a kizárási kezdeményezésbe. „Szövetség Alapszabályát, programját, a Szövetség érdekeit, illetve jó hírét súlyosan sértő magatartást tanúsít.” Másrészt: „bűncselekmény elkövetéséért a bíróság jogerős ítélettel sújtja, illetve az ellene indult büntetőeljárás tényéről és eredményéről a helyi szervezet elnökségét, neki felróható okból nem tájékoztatja.”

Márpedig a Dél-békési Többcélú Kistérségi Társulás, július 22-én többen élesen kritizálták Simonkát többek között az általa is menedzselt pályázatok visszásságai miatt; de azért is, mert a helyi vezetők és tagok részére elérhetetlenné vált, nem kommunikál senkivel,

így nem számíthatnak a térség országgyűlési képviselőjére a települések és a Fidesz-szervetek.

A lap emlékeztet, a fejlemények már csak azért is érdekesek, mert a frakciója semmiféle szankcióval nem büntette a vád alá helyezett politikust.

 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.