Semmi nem érdekli a fideszes kerületvezetést, egyhónapos kisbabát is ki akarnak lakoltatni Kőbányán

2018. január 24., 11:36

Szerző:

2018. január 25-én, csütörtök reggel képviselő-testületi ülést tart a kőbányai önkormányzat, ahol többek között tárgyalni fognak a Bihari utca 8/c alatti szociális bérlakástömb sorsáról is. Bár az önkormányzat néhány éve több mint 700 millió forintot költött a háztömb felújítására, most mégis a lakók kilakoltatását tervezik. A házban élők egy részének az önkormányzat biztosít elhelyezést, másoknak azonban akkor sem, ha nincs tartozásuk és gyerekeket nevelnek, csecsemőket gondoznak – hívta fel a figyelmet a A Város Mindenkié (AVM) csoport, amely hónapok óta támogatja a kilakoltatás által fenyegetett Bihari utcai családokat érdekeik védelmében.

2017 decemberében közmeghallgatás megtartására kérte a szervezet a polgármestert annak reményében, hogy elindul egy nyilvános és átlátható egyeztetés a kilakoltatás által fenyegetett családok, az őket támogató szervezetek és az önkormányzat között és ezáltal megnyugtatóan rendeződhessen a lakók helyzete. Levelükre választ sem kaptak, ezért a soron következő képviselő-testületi ülésen próbálják meg a lakók érdekeit megfogalmazni és egyeztetést kezdeményezni.

Kőbánya, Bihari utca 8/c – nem úgy tűnik, mintha mondjuk életveszélyes állapota miatt ki kellene üríteni a háztömböt

„A helyzet rendezése érdekében határozati javaslatot nyújtottunk be a testület elé, amelynek lényege: a polgármester készítsen olyan tervet, ami számol az épület helyrehozásával is, nemcsak a szanálással, az önkormányzat pedig minden jelenleg ott lakó számára garantáljon elhelyezést" – írta a jogvédő szervezet.

Eközben az is kiderült, hogy a kilakoltatási moratórium időszakára, január 25-re tűzte ki a végrehajtó a Bihari utca 8/c alatti önkormányzati tulajdonban álló lakásból egy négygyermekes édesanya kilakoltatását.

Ennek megakadályozására az AVM nyílt levélben fordult Kovács Róbert fideszes kőbányai polgármesterhez, amelyben kifejtetti, az édesanyát január 22-én értesítette a végrehajtó, hogy még ezen a héten, csütörtökön kilakoltatják. Tartozásuk nincs, viszont a határozott idejű bérleti szerződésük ősszel lejárt, és az önkormányzat nem hosszabbította meg. Az AVM partnereként közreműködő jogsegély egyesület, az Utcajogász álláspontja szerint a kilakoltatás jogszerűtlen, mivel az édesanyára és gyermekeire is vonatkozik a kilakoltatási moratórium, azaz április 30-ig nem üríthetik ki a lakást. Az Utcajogász végrehajtási kifogással élt az ügyben, azonban fennáll a veszélye annak, hogy azt már nem bírálják el a kilakoltatás előtt – fejtette ki levelében az AVM.

„Mindezek alapján – ahogy a mai nap folyamán telefonon is tettük - az édesanya nevében arra kérjük Kovács Róbert polgármestert és Weeber Tibor alpolgármestert, hogy állítsák le a család jogszerűtlen kilakoltatását."

A levélben az is szerepel: „Noha a korábban általunk kezdeményezett közmeghallgatásra a polgármester úr nem volt nyitott, most mégis arra kérjük, hogy a 2018. január 25-én csütörtökön megtartandó testületi ülésen támogassa azt A Város Mindenkié kezdeményezésére benyújtott határozati javaslatot, aminek elfogadása lehetőséget biztosítana a Bihari utca 8/c lakói helyzetének emberséges rendezésére".

Kérdéses, a fideszes kerületvezetés figyelembe veszi-e az emberség szempontjait. Az AVM mindenesetre ott lesz a holnapi képviselő-testületi ülésen, és szót kér.

Update: Nem lesz kilakoltatás

Délután érkezett a hír, hogy az önkormányzat leállította a kilakoltatást. Erről a került alpolgármestere értesítette a családot.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.