Rogán szerint az embereknek nem fontos, hogy a Fidesz választási programot írjon

2017. december 11., 18:36

Szerző:

„Én azt gondolom, hogy mindig minden fontos kérdésben előre elmondtuk a véleményünket, és a választók annak alapján tudnak ítélni, hogy az elmúlt 8 esztendőben a kormányzat milyen eredményeket ért el például a munkahelyteremtés vagy adócsökkentés területén” – válaszolta hétfőn a parlamentben Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda minisztere a Magyar Nemzet kérdésére, miszerint 2018-ban a Fidesznek lesz-e érdemi választási programja, vagy beérik a „folytatjuk” szintű, 2014-ben alkalmazott szlogennel.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

A miniszter szerint az emberek „pontosan tudják, hogy mi az, amire számíthatnak, és ennek megfelelően fognak dönteni”. Lapunk azon felvetésére, hogy konkrét ígéretektől lesz elszámoltatható a kormány, úgy reagált: például megígérték annak idején, hogy munkahelyeket fognak teremteni, a vállalkozásoknak kedvezőbb környezetet biztosítanak, hogy a családokat támogatni fogják, és hogy az országot minden körülmények között megvédik, ezeket mind megtették.

„Tehát van a választóknak mi alapján ítélni” – tette hozzá. Ugyanakkor az a miniszter szavaiból végül is nem derült ki, hogy a Fidesz készül-e konkrét választási programmal 2018-ra.

Az, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője ez alkalommal válaszolt a Magyar Nemzet kérdésére, örvendetes, ugyanakkor meglepő is, ugyanis korábban arra hivatkozva utasította el a válaszadást, hogy a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó sajtóorgánumokkal nem áll szóba – jegyzi meg a lap.