Rogán Antal feltalálótársai miatt nyomoz az OLAF és a NAV

2018. március 19., 13:13

Szerző:

Rogán Antal egy digitális aláírási szabadalmat jegyeztetett be 2014-ben Csík Balázzsal és Lengyel Csabával közösen, amiből csak tavaly körülbelül 24 millió forint jövedelme származott a propagandaminiszternek. A miniszter partnerei azonban a Profitrade Kft.-n keresztül 256,8 millió forintos támogatást nyertek egy hasonló aláírás-hitelesítő rendszer kifejlesztésére Az OLAF vizsgálja a cég szerződéseit, de időközben a NAV-nál is elindult a nyomozás különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanújával – írja a 24.hu.

Hadházy Ákos LMP-s és Legény Zsolt MSZP-s képviselők kikérték Polt Péter főügyésztől azt a listát, hogy az OLAF jelzései alapján pontosan milyen projektekben indult magyar hatósági vizsgálat. Ezekből a listákból derült ki, hogy a NAV vizsgálatot indított egy 9,77 milliárd forintos támogatás ügyében, ami 30 kutatás-fejlesztési pályázatból tevődik össze.

A portál információi szerint a Profitrade 90 Kft. négy projektjét is vizsgálják. Ezeknek egyike az a 2013-as támogatás, a „MobileSign – Hiteles aláírás mobil készülék segítségével” című pályázat, amivel 256,8 millió forintot nyert a cég. Eközben a cég tulajdonosa Rogán Antallal együtt levédetett egy hasonló technológiát.

A találmányt, jogosultságukat 2016-ban rövid időre mindhárman továbbadták a Pozsgai Petra tulajdonában lévő MobilSign Kft.-nek. Annak a kft.-nek, amit Csík és Lengyel közösen alapítottak, de a találmány megvásárlásakor nem ők voltak a cég tulajdonosai. Egészen 2017 novemberéig.

Rogán 2016-ban tagadta, hogy uniós támogatást nyert volna a társaság, pedig a személyi átfedések, az időbeli párhuzamosság és a hasonló téma már akkor is fennállt. A Miniszterelnöki Kabinetiroda közleménye szerint Rogán a szabadalmában leírt eljárásra soha nem igényelt és nem nyert EU-s támogatást.

Csík és Lengyel annak a Hunguard Kft.-nek is a tulajdonosai között is vannak, amit a Fidesz monopolhelyzetbe hozott a közműszolgáltatók auditálása területén.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.