„Rettenetes harag él bennem” – Még ketten vádolják szexuális zaklatással a könyvkiadó házaspárt

2017. december 4., 21:38

Szerző:

Follinus Anna után Hajdrák Tímea fotóművész és egy névtelenséget kérő költő is szexuális zaklatással vádolta meg a nyilvánosság előtt a Stádium Kiadó két vezetőjét, Kárpáti Kamillt és Lőkös Margitot – írja a Zoom.

A történetekből az rajzolódik ki, hogy a házaspár évtizedeken át újra és újra behálózott fiatal művészeket, akiket erőszakkal szexre kényszerített. Hajdrák Tímea a Drótnak mondta el, hogy Kárpátit és Lőköst még valamikor a hetvenes évek második felében ismerte meg. Szakközépiskolás volt, a a Gorgó Irodalmi Színpadon lépett fel az egyik barátnőjével Lőkös és Kárpáti irányítása alatt. Egyszer egy szűk szobában öltöztek. át, Kárpáti pedig velük volt, az előadás után pedig odament Hajdrákhoz. „Hozzádörzsölte az orrát az orromhoz és megkérdezte, hogy leszünk-e barátok. Ez volt az ismerkedés. Én igent mondtam, hogy persze, leszünk barátok” – mesélte a fotóművész, akit a házaspár később fel is hívott a lakásukra. Hajdrák ekkor csak Kárpátit találta ott, aki feketén-fehéren megmondta neki, hogy „barátság férfi és nő között nem létezik”, és szexet vár tőle. „Nemet mondtam. Úgy jöttem el tőle, hogy a Kosuti, amit így hívtunk, Pesterzsébet belvárosa imbolygott előttem” – emlékezett az őt érő sokkra a fotóművész, amihez egy későbbi kérdésre hozzáfűzte:

„Rettenetes harag él bennem amiatt, hogy sajnos az a tapasztalatom a világról, hogy úgy élek benne, mint egy megkínzott három lábú kóborkutya. Felfogom az eszemmel, hogy ezt a tapasztalatot újrajátszom. Büszke vagyok magamra, hogy volt erőm a szexuális együttlétre nemet mondani.”

Az interjút azzal zárja, hogy nem a házaspár megszégyenítése a cél, hanem hogy többé senkit ne csábíthassanak el.

Eközben a névtelenséget kérő kültő az ATV-ben szólalt meg. Ő azt állítja, hogy Kárpáti és Lőkös jellemzően fiatal, hányatott sorsú áldozatokra utazott, akiknek a szemében Kárpáti apaszerepet tölthetett be.

„Ott ül egy 16-17 éves lány, és beszélget ezzel az idős íróval, akire úgy tekint, mint egy pótapukára, aki arról mesél neki, hogy fel kell ébresztenie a mélyben forrongó vágyakat, felszínre kell hoznia a szexuális vágyakat, abból származik csak igazán magas művészet, és közben a szeme sarkából nagyon kemény pornográf festményeket láthat.”

Arra egyébként Hajdrák is utalt, hogy Lőkös és Kárpáti jellemzően védtelen, sérülékeny áldozatokat szemelt ki magának.

Ami a házaspárt először, még a nevük említése nélkül szexuális zaklatással vádoló Follinust illeti, ő arról mesélt, hogy 16 évesen, jelentkezett egy kiadó irodalmi pályázatára, akkor ismerte meg a házaspár. Az akkor 71 éves férfi Follinus szerint már az első beszélgetésen meghitt, bensőséges légkört teremtett és bizalmába férkőzött. Follinus azt mondja, a házaspárnak már tapasztalata az áldozatok behálózásában, ő pedig kiszolgáltatott volt. Többek között szexuális szolgáltatást, teljes alárendelést kértek tőle azért, hogy támogassák. A szexualitás csupán egyik megjelenési módja volt az erőszaknak, a fizikai agressziót leszámítva a bántalmazás összes formáját alkalmazták - állította Follinus, aki 2000 körül eshetett a házaspár csapdájába.

Kárpáti és Lőkös levélben utasította vissza a vádakat.

„Azon kevesek, akik valóban ismernek bennünket és a férjem művészetét (az élete legvégén járó író mindent megírt a verseiben, regényeiben), azok pontosan tudják, hogy a vádak hamisak! (...) Azon sokak, akik semmit nem tudnak vagy valamit eltorzítva »tudni vélnek« rólunk, bármit elhihetnek a rágalmakból, akármit mondunk. »Sorrendbe állított, leleplező« interjúkat olvasva, olyan tömegpszichózisban élünk, amely a jogállamiság maradékait is fölemészti”

– hangzik ez a levél.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.