Retteg a mai tüntetéstől a kormány: Rogán Antal már kora reggel sorosozással uszít, erőszakkal riogat

2018. április 14., 08:46

Szerző:

„Megértem azt, hogy az ellenzéki pártok nem tudják elfogadni az eredményt, és talán még az is érthető, hogy akik kisebbségben maradtak az urnáknál, azok a csalódottság után az utcára vonulnak. Ha békés keretek között marad, akkor mindez része egy demokratikus országban a vitakultúrának” – mondta Rogán Antal a szombat délutánra szervezett kormányellenes tüntetésről.

A propagandaminiszter a kormánypropaganda-termék Magyar Időknek adott interjújában kijelentette:

„a mai tüntetést is a Soros-hálózat szervezi, Soros György pénzeli, és a céljuk csak annyiban változott, hogy ha már megbuktatni nem sikerült, legalább meg kell gyengíteni azt a kormányt, amelyik következetesen küzd a bevándorlás ellen. Egész Európában ezt teszik, ezt tették Bécsben, Prágában és Pozsonyban is, nálunk is ez történik.”

Fotó: MTI/Kovács Attila

Az elmúlt napokban tömve volt a kormánymédia azzal, hogy Gulyás Márton behívta a Soros-rohamosztagot, és törni-zúznak fognak a szombati tüntetésen. Ez nyilvánvalóan nem igaz, és a szervezők többször, több fórumon igyekeztek felhívni a figyelmet arra, hogy semmiféle erőszakkal nem vállalnak közösséget.

Ráadásul aprócska tény: nem Gulyás Márton, a Közös Ország Mozgalom alapítója szervezi a mai tüntetést, hanem más civilek. A tüntetést egy civil, a 21 éves egyetemista Lányi Örs találta ki és kezdte megszervezni, hozzá csatlakoztak segítők. Ráadásul szombat reggelre már 36 ezernél is többen jelezték biztos részvételüket a Facebookon a nagy ellenzéki tüntetésre, és bár ebből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, biztos rengetegen lesznek, további 84 ezren jelezték ugyanis, hogy érdeklődnek az esemény iránt.

Mi vagyunk a többség! - Tüntetés a demokráciáért

Talpra magyar! Tüntetnünk kell a demokráciánkért és a szabadságért! Itt akarunk élni! Szabadon, egy szabad hazában! A Fidesz választási rendszere, a...

Az biztos, hogy a rendőrség is nagyon készül, – megírtuk – extra térfigyelő kamerákat helyeztek el a Kossuth téren és környékén. A hatóság ugyan nem bocsátkozik semmilyen előzetes becslésbe, arról sem hajlandók nyilatkozni, hogy mire és mekkora erőkkel készülnek szombaton, a kamerák elhelyezéséből arra lehet következtetni, hogy több tízezres tömegre számítanak.

 

Egy biztos: 17.30-kor kezdődik a gyülekezés az Operánál, ahonnan együtt vonulnak át a Kossuth térre.

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.