Renner Erika: Amikor zokogtam a kihallgatáson, csak néztek maguk elé és várták, hogy befejezzem

A negyvenes éveiben járó Erika átlagos budapesti családba született. Boldog gyerekkora volt, van egy pedagógus testvére. Szereti az állatokat, régi álma teljesült, amikor lett egy kutyája. Sok barátja van, velük hetente összeül, csajos estét tartanak. Egy szociális intézményben dolgozik, hobbija a természetjárás, kirándulás, szeret sportolni, rendszeresen edz. Két gyerek édesanyja, van egy párja, akinek szintén van egy gyermeke, így nagy családi életet élnek. Van egy pici faházuk, oda húzódnak vissza, amikor kikapcsolódásra vágynak. Nyaralni most nincs idejük.

Ha csak a fenti leírást olvassák, valószínűleg nem sokan vágják rá rögtön, hogy a kétgyerekes anya, a kirándulni és edzeni szerető nő Renner Erika, akire a legtöbbször csak a lúgos támadás áldozataként hivatkoznak, mint a XXI. századi Magyarország talán legnagyobb médiaérdeklődés közepette zajló büntetőperének főszereplőjére. Nem ő akarta, hogy így legyen, mégis, ahogy fogalmaz,

már tálcán kínálja az életét azért, hogy komolyan vegyék, hogy ne lehessen sóval felhinteni az övéhez hasonló borzalmakat „bizonyítás hiányára” hivatkozva.

Renner Erika

Fotó: Bazánth Ivola

Erika sokszor nehezen, de tabuk nélkül mesél arról, hogy miként fordult fel fenekestül az ő és a hozzá legközelebb állók élete. – Kezdjük azzal, hogy édesanyámat nagyon megviselte, ami velem történt. Beteg lett és a gondos orvosi segítség ellenére is elhunyt. Nem élhette meg, hogy pont kerül az ügy végére. Mindig attól félt, hogy annak, ami a gyermekével történt nem lesz következménye – emlékszik vissza az elmúlt évek egyik legfájdalmasabb pillanatára Erika. – Ezzel is azt akarom mutatni, hogy ez az egész nem csak rám hatott ki, hanem mindenkire, aki szeret. A barátaim élete is teljesen megváltozott. A mai napig, amikor találkozunk, nincs olyan, hogy ez ne kerülne szóba. Nem maga a támadás, hanem az, hogy ők ezt hogyan élték meg. Tudniillik őket is hívták, kérdezték, tudnak –e rólam, amikor nem mentem be a munkahelyemre és nem vettem fel a telefont. Az a nap beléjük égett.

Erika azt mondja, barátai a mai napig összerezzennek, ha nem tudják őt elérni, akárcsak párja, Balogh Attila. – De ez már így marad, ez nem fog változni sajnos – teszi hozzá.

Ami pedig Erika életét, mindennapjait illeti, azon túl, hogy maradandó károsodást szenvedett nemi szervén és annak környékén, szexuális életét tönkretették, ma már annak is örül, hogy nem kell katétert hordania és tud vizelni. Vannak olyan apróságok, amikre más nem is gondolna, de neki komoly problémát okoznak. Kezdve azzal, amikor a strandon fürdőruhára vetkőzne vagy amikor bőrgyógyászhoz megy anyajegyszűrésre, egészen az edzőtermi öltözői vetkőzésekig. Ilyenkor elmondja – ahogy fogalmaz – a standard szöveget, hogy mitől származnak  hegei.

– Edzés előtt-után egy ideig azt csináltam, hogy az öltöző legszélére mentem, kinyitottam a szekrény ajtaját, hogy ne nagyon lássanak. Ma a terápiának hála, már elfogadtam, hogy szégyellje ezt az, aki tette és nem foglalkozom azzal, ha megnéznek. Ha megkérdezik, mi történt, válaszolok.

És hogy hol is kezdődött mindaz, ami idáig vezetett? Erika szerint nem a támadás napján, hanem jóval előtte. Visszaidézi azt az időszakot, amikor már szakított a vádlott B. Krisztiánnal, és már új kapcsolatban élt jelenlegi élettársával, Balogh Attilával. – A zaklatás fogalma a köztudatban nem tiszta. Azt gondolom, az, hogy úgy mentünk el párommal egy koncertre, hogy ő állt a mosdó előtt, mikor én bent voltam, és nézte, követett-e oda is engem az illető, az már megmutatja, mennyire tartottam tőle. Rossz érzés, amikor ha nem látod a zaklatót, akkor is tudod, hogy ott van, mert ezt rendszeresen jelzi.

Történt ez így egy nagyon kis létszámú koncert és művészfilm vetítése után is, amikor másnap azt látta Facebookon, hogy a férfi is hirtelen pont azt a zenét szereti, pont azt a filmet dicséri. – Ilyen dolgokból nagyon sok volt, és abból is, hogy hirtelen megjelent olyan helyeken, ahol korábban nem. Azt sem gondolom, hogy normális, hogy kifigyelte, amikor bementem egy állatpatikába, majd sms-t írt, hogy látott bemenni, és megkérdezte, jól van-e a kutya. A jelenléte így vagy úgy folyamatos volt egészen a bűncselekményig, annak ellenére, hogy én ezt nem akartam. Ezt hívják zaklatásnak. Már akkor leírtam a barátnőimnek, hogy rettegek. Szegényeknek a mai napig nehéz feldolgozni, hogy előttük zajlott az egész, de egyikünknek sem jutott eszünkbe a hatóságokhoz fordulni.

Az iskolában ugyanis nem tanítják meg, hogy igenis, ekkor már segítséget kell kérni.

Erika próbált normális életet élni, ellátni gyermekeit, törődni új párjával, és bemenni minden nap dolgozni. Utóbbira készült azon a napon is, amikor a tragédia történt. 2013 márciusa volt és a szokásos reggeli kutyasétáltatáshoz készülődött, amikor az ajtóból egy maszkot és sisakot viselő alak visszatuszkolta a lakásba. Megkötözte, kórházi altatásokkor használt kábító injekciót adott be neki, majd levetkőztette, a fürdőszobában vitte, nemi szervét és annak környékét maró lúggal leöntötte, a kutya pokrócába csavarta, elvette telefonjait, iratait és laptopját, majd rázárta az ajtót, és magára hagyta. 

Fotó: Merész Márton

Erikára volt férje, jelenlegi élettársa és egyik barátnője talált rá, miután a munkahelyéről jelezték, nem ment be dolgozni és a telefonját sem vette fel. A mentők a Honvédkórházba szállították, ahol 12 napot töltött, majd hazaküldték, közölték vele, hogy otthon cserélje kötéseit. – Szerencsére a munkatársaim segítettek, mondták, hogy egyedül nem fogom tudni magamat kezelni, így egy házi szakápoló jött minden nap kötözni. Be kellett vennem a morfium alapú tablettát előtte, mert borzalmas kínokat okozott a folyamat. Attila lefürdetett, majd az ápoló átkötözött.

Erikának a fő, reggeli kötést ugyan az ápoló cserélte, de mivel nedvedzett a nyirokfolyadéktól, ezért két óránként ezt cserélni kellett. – Ha az ápoló nincs, akkor nem tudom, ezt hogyan csináljuk végig. Ő tanította meg Attilát és a lányomat is, hogyan kössenek át. Egy kötésnél másfél tubust használtak el a krémből. Havonta 50-60 ezer forintba kerülnek a gyógyszereim.

Erika azt mondja, a fájdalom olyan borzalmas volt, hogy kötözése közben üvöltött. Gyerekei a szomszéd szobában voltak, eleinte befogott fülekkel várták ki a cserét, mert nem tudták végignézni, és hallgatni, ahogy édesanyjuk szenved. A gyerekeit nagyon megviselte az, ami édesanyjukkal történt, de akkor 18 éves lánya és kiskamasz fia is nagyon erősnek bizonyultak. Lánya éjszakánként segített neki kötést cserélni, minden alkalommal, amikor vécére ment de bármennyire is erős volt, neki is kellett pszichológus segítsége a történtek feldolgozásához.

Fiának gondjai lettek az iskolában, sokszor elkésett óráról. Reggelente hányt, rágta a körmeit. – Sajnos, míg a lányom iskolája nagyon megértő volt velünk, és azt mondták, jön, amikor jön, és segítik, a fiamat vegzálni kezdték a késésekért, sőt, kizárták óráról pár perc késés miatt – mondja Erika. Fiát is elvitte gyerekpszichiáterhez, de Erika szerint nehéz volt megtalálni a megfelelő szakembert, elsőre nem is sikerült.

Mivel a fiúnak lassan majdnem összejött a 30 órányi késése az iskola feljelentette Erikát a gyermekvédelemnél.

– Az iskola vezetője csak legyintett, amikor elmondtam, hogy mi történt.

Ugyan, minden családban történnek tragédiák, mondta. Egészen az iskola fenntartójáig kellett mennem azért, hogy megértést kapjunk és fiam maradhasson az iskolában.

Nagy nehezen lett egy esetmegbeszélés amin nem csak az iskola vezetése, de a fenntartó és a gyermekvédelem is ott volt. Kissé nevetséges volt, hogy előadták, átlag 2-4 percet késett a fiam az órákról. Hangsúlyoztuk, hogy a gyerek nem csak számokból áll, azóta ez szállóige lett ott. Mint kiderült, a mi ügyünk hatására is kijelöltek egy szakember, akinek az a dolga, hogy segítsék a fiamhoz hasonlóan viselkedő gyerekeket, megértsék, mi lehet a mögöttes ok.

B. Krisztián Ujvári Ákos tanácselnököt hallgatja a megismételt másodfokú tárgyalás utolsó napján

Fotó: Merész Márton

Míg ez a folyamat zajlott, Erikának továbbra is naponta foglalkoznia kellett borzalmas sebeivel. A lúg behatolt a csontjáig, elhalt a szövet, ami vastag, fekete réteget képzett. – Az ápolóm szerzett egy szikét és Attila asszisztálásával próbált rendszeresen megszabadítani tőle, hogy a sebek tisztulhassanak. Hetente be kellett mennem a kórházba ellenőrzésre, ahol mindig megállapították, hogy nem fertőződött el a seb. Egy ilyen vizsgálat során közölték, olyan durva a károsodás, hogy bőrátültetést kell elvégezni. Négy és fél órás műtét volt, ekkorra már vagy 8-10 kilót fogytam a fájdalomtól és étvágytalanságtól, nagyon kevés erőm marad.

A műtét után még korántsem volt vége a kálváriának. Erika szerint nem szívesen foglalkoztak vele, az őt ellátó kórház egyik osztálya passzolta át a másiknak. Volt olyan, hogy 12 napig volt benne egy katéter, fertőzést is kapott tőle, ekkor kérte meg párját, hogy vigye el onnan. Átkerült egy másik kórházban egy olyan urológus kezébe, aki érdemben segített neki, és örökre megszabadította a katétertől is.

Amikor már az urológiai része nagyjából rendben volt, Erikának kellett a jobbulása következő fázisát is intéznie, felkeresett egy nőgyógyászt.

– Az első kérdése, miután elmondtam, mi történt az volt, hogy mit tettem én ezzel az emberrel, amiért ő ezt tette velem? Ennek ellenére később nagyon jó kezelést kaptam tőle, valószínűleg sokkot kapott, már megszoktam sajnos a furcsa kezdeti reakciókat, ezzel együtt kell élnem.

Erikának azonban itt nem ért véget a szakorvosok felkutatása, ugyanis sebész-nőgyógyászra is szüksége volt. Ekkor érte egy óriási sokk, amikor – jobb híján – egy magánklinikára besétálva meglátta az ott orvosként praktizáló B. Krisztián arcképét a falon. – Ez azt jelentette, hogy ő rendel, miközben én meg az igazamat és a gyógyulásomat keresem. Majdnem kifordultam, de végül kivártam a szakembert, aki biztosított afelől, hogy nem ismeri a képen látható orvos, nyugodjak meg.

A szakorvos végül ígérete ellenére sem jelentkezett. Így járt több orvossal is, nem mertek a neves kórházigazgató miatt belefolyni az ügybe. Inkább elfordultak tőle. Végül egy rokona segített Erikának megfelelő sebész-nőgyógyászt szerezni. – Ő maga vette le a vért, nagyon figyelt rám, nagyon emberi volt, végtelenül hálás vagyok neki is.

Volt, hogy egy hónapban kétszer is műtötték. Összesen 9 beavatkozáson van túl.

A folyamatos műtétek és kezelések mellett járt kihallgatásokra, igyekezett keresni az igazát. – Nem mondom, nagyon nehéz volt. Megesett, hogy közöltem Attilával, nem akarok lefürdeni, inkább meg akarok halni. Nem akartam, nem tudtam enni, de Attila addig beszélt hozzám, mígnem lefürödtem és ettem is. Hiányoztak a gyerekek, akik ekkor egy időre elmentek az édesapjukhoz, hogy ne ebben éljenek. Attila alig ismerte még őket, de amikor később hazajöttek, róluk is gondoskodott. Sőt, még azt is megoldotta, hogy a kutyám is visszajöhessen édesanyámtól. Vigyázni kellett, nehogy bármi koszos legyen, ne feküdjön ott, ahol én fekszem, mert nagyon nagy volt a fertőzés veszélye. Egyszer szólt rá, hogy nem jöhet fel a kanapéra, és nem jött fel. Valószínűleg érezte, hogy viselkednie kell. De a mai napig megijed, ha Attila vagy bárki ölbe vesz, benne is mély nyomokat hagyott a támadás.

Renner Erika és élettársa, Balogh Attila

Fotó: Merész Márton

Erika minden megpróbáltatás ellenére úgy érezte, kibírja, csak történjen valami, kerüljön rács mögé az, aki ezt tette vele. Nem véletlen, hogy hideg zuhanyként érte, amikor 2014 augusztusában bizonyítottság hiányában megszüntették a nyomozást. – Nyolc napom volt fellebbezni, éjszakákon át dolgoztunk rajta az akkori jogi képviselőmmel. Legjobban attól féltünk, hogy – ahogyan az a megszüntető határozatban szerepelt –, 30 napon belül megsemmisítik a bizonyítékokat. És akkor kész, vége, még pótmagánvádra sem mehetek.

Erika a sajtóból tudta meg, hogy fellebbezése sikeres volt. Ugyanaz az ember, aki megszüntette az eljárást, vádat emelt B. Krisztián ellen. Megnyugodott, már csak ki kell várni az elsőfokú tárgyalást. Gondolta.

Erika először volt bíróságon, ezért nem tudta, pontosan mire számítson. Mindenesetre már az elején furcsállt bizonyos dolgokat.

Például azt, hogy olyan tanúkat hallgattak ki, akik maguk vallották be, nem mondtak igazat, és azt is, hogy a  bíró megkérdezte tőle, hogy sérülései mennyire befolyásolják őt mindennapi életében, jelentenek-e bármiféle problémát? – Ez viccnek is rossz, gondoltam, de tényleg nem tudtam, hogyan kell egy ilyen tárgyalásnak mennie. 

A bíróságon ott volt a Népszabadság egykori munkatársán, Rab Lászlón kívül – aki elsőként írta meg behatóan Erika ügyét – egy fiatal, joggyakornok is, Anna. Ő figyelmeztette Erikát, hogy itt valami nem teljesen kerek. Szemet szúrt neki is az eljárás, na meg az amit a tárgyalásról a bíróság honlapján látott. – Az ügy ismertetése abból állt, hogy B. Krisztián hosszasan sorolt titulusai, érdemei alatt ott álltam én egy szóval: sértett. Itt szerepelt az is, hogy hetente kétszer szeretkeztünk, volt, hogy az irodájában. Valószínűleg ezt az ő vallomásából vették. Nem értettem, hogy mi köze van ennek az ügyhöz.

Erika úgy érezte mintha egy előre lejátszott forgatókönyv szerint történne minden, mintha egy díszlet lenne a saját perében. – Két nappal az első után volt a második tárgyalási nap, addigra többek között a jogász hölgy és Rab László és sok más újságíró, riporter segítségével nagy sajtóvisszhangot kapott az ügyem, és hirtelen megváltozott a tárgyalás menete és komolysága. Teljesen máshogy ült az ügyész és a bíró a székében.

Ujvári Ákos tanácselnök B. Krisztián védőjének záróbeszédét hallgatja

Fotó: Merész Márton

Első fokon végül 2016 májusában a Fővárosi Törvényszék négy év börtönbüntetésre ítélte B. Krisztiánt, és öt évre el is tiltotta orvosi hivatása gyakorlásától. Ez ellen fellebbeztek, a vád súlyosbításért, a védelem pedig felmentésért.

Erika tudta, hogy a sajtó bevonása nem egyedüli döntés. Megbeszélte gyermekeivel, élettársával, testvérével, édesanyjával, akik mind támogatták.

– Amikor úgy érzed, hogy egy ordas igazságtalanság történik veled, akkor el kell döntened, hogy bevállalod a nyilvánosságot és talán kaphatsz esélyt egy igazságos eljárásra, vagy benyeled az egészet, és nem csinálod végig, de akkor így kell élned. Viszont ez utóbbi azt jelentette volna, hogy folyamatosan attól retteghetek, bármikor újra megteszi, hisz nincs következménye a tettének. Nem akartam azt a példát mutatni a lányomnak, hogy ezt meg lehet tenni valakivel.

Erika megérti azokat is, akik jelen körülmények között nem vállalják azt, amit ő. Sok olyan esetről tud, ahol az övéhez hasonlóan megszüntetik a nyomozást, szét vizsgálják az áldozatot, de olyan áldozatot is ismer, akinek nem hogy segítettek, hanem rágalmazásért, hamis vádért végül őt ítélték el.

De, ha már odáig is jut az ügy, hogy bíróság elé kerül, jön a következő kihívás. Végighallgatni a védelem sok esetben áldozathibáztató kérdéseit. – Alapnak tartom, hogy a védő védje meg a vádlottat. De azt gondolom, hogy az én esetemben már többször átléptek a jó ízlés határát védelem címszó alatt. A Kúria is megjegyezte, hogy amikor a védelem részéről a másodfokú tárgyaláson felmerült, hogy öncsonkítást végeztem, az azért már túllépte a jó ízlés határát.

Erika úgy érzi, egy ilyen eljárásban az áldozatnak kevés joga van, nem reagálhat, csak tanúskodhat és nincsenek lefektetve megfelelően az áldozatot védő szabályok. – Úgy érzem, ezzel eltörlik a határt az áldozat lejáratásában, megalázásában.

Ennek egyik példája volt Erika szerint az, amikor B.Krisztián jelenlegi védője egy róla készült pszichológusi szakvéleményt emlegetett a tárgyaláson. Ebben a szakértő azt írta, az áldozat „énfejlődése korlátozott, a vágyai vezérlik, és befolyásolható”.

– Ez egy olyan kihallgatáson készült, amit két és fél évvel az eset után végeztek el. Műtétek előtt és után voltam, tehát lábadoztam. Egy kétszer két méteres szobába ültettek, ahol négy és fél órán át kérdeztek. A szakértőasszony, aki nem mellesleg előtte pár nappal a gyanúsítottat hallgatta ki, arról faggatott, hogy milyen a szexuális életem, miközben éppen több műtéten estem át. Az is érdekelte, milyen átfedéssel voltak férfiak az életemben. Többször sírva fakadtam, alig bírtam ott ülni, és tulajdonképpen sehol sem szerepelt a szakvéleményben az, hogy traumatizált áldozatot vizsgált. A tárgyaláson a védő úgy prezentálta, mintha az a traumát megelőző énemre vonatkozna.

Erika a többi kihallgatásra sem emlékszik vissza szívesen. Nem volt könnyű, mikor az egyik alkalommal arra kérték, próbáljon meg visszaemlékezni, megerőszakolták-e. Könnyekben tört ki, amit a kihallgatók lehajtott fejjel hallgattak végig, egy pohár vizet sem adtak neki és közölték vele, hogy a katéterét a férfi mosdóban kiürítheti. – A jogi képviselőm ekkor közbelépett és mondta, hogy tartsunk szünetet, mert látta, hogy már nagyon nem bírom.

Erika örülne, ha végre nem párkapcsolati perpatvarként kezelnék az ügyét

Fotó: Bazánth Ivola

Erikának a kihallgatások és az elsőfokú tárgyalás után egy másodfokot is végig kellett hallgatnia. Amire a jogi képviselőjével, Gál Andrással több, mint 180 oldalnyi beadványt készítettek, és elérték, hogy a másodfokon a minősítés gyökeresen megváltozott. Itt már súlyosbodott az ítélet, a maradandó súlyos testi sértés helyett, életveszélyt okozó testi sértés lett az ítélet, 2017 márciusában kilenc év börtönre ítélték a vádlottat és örökre eltiltották a praktizálástól. Ennek ellenére, B. Krisztián még az ítélet után is két hétig szabadlábon védekezett, Erika pedig továbbra is rendőri védelmet kapott, már több mint két éve. Ez azt jelentette, minden mozgását jeleznie kellett a rendőrségnek. – Nem mehettem el a lányommal vásárolni, két és fél évig teljesen kötve voltam. A mai napig előfordul, hogy azonnal el kell rohannom pszichológushoz. Azt is azonnal jeleznem kellett, minden helyváltoztatást. Mindezt nekem, ahelyett, hogy a vádlott ült volna házi őrizetben vagy előzetesben.

Ehhez képest Erika már azt mondja, a mostani, megismételt másodfokú tárgyalás nagyon korrekt, precíz eljárás volt. Érezhette, hogy ügyével foglalkoznak, hogy komolyan foglalkoznak. Hogy a bíróság számára is fontos ennek a súlyos és brutális bűncselekménynek a tisztázása. És lehetőséget kapott arra, hogy elhiggye a jog előtt mindenki egyenlő.

Kifejezetten örült annak, hogy annak ellenére, hogy a Kúria elrendelte, szembesítsék a vádlottal, a bíró megoldotta, hogy nem kellett vele szemben ülnie, hanem a tanácselnökre kellett néznie és rajta keresztül válaszolhatott kérdésekre.

A megismételt másodfokú eljárásban szintén 9 év letöltendő börtönbüntetésre, 9 év közügyektől való eltiltásra ítélték B. Krisztiánt. A verdikt szerint soha többé nem praktizálhat. Az ügynek azonban még mindig nincsen vége. Harmadfokon folytatódik.

Pedig Erika és családja már nagyon örülne, ha pont kerülne a végére. Öt éve minden napjuk erről szól. Nagyon sokat dolgoznak, a lakásuk telis-tele van jegyzőkönyvekkel, Erika álmából felébresztve is betéve tudja, ki, mikor és mit mondott. Folyamatosan résen kell lennie, mikor jön egy újabb szakértői vélemény, amire jogi képviselőjével reagálniuk kell.

Erika ennek ellenére reménykedik. Reménykedik abban, hogy három elmarasztaló ítélet már elég lesz ahhoz, hogy jogerősen is lezárják az ügyet. És ő elkezdhessen lelkileg is meggyógyulni. Azt mondja, óriási könnyebbség lett volna neki és lehetne más áldozatnak, ha már az elejétől fogva egy csapat segítené, és nem neki kellene mindennek utánajárnia. Pszichológus, jogi képviselő és orvos elengedhetetlenek lennének ahhoz, hogy egy áldozat ki tudjon állni magáért. Mert laikusként nem fog tudni mindennel foglalkozni akkor, amikor eleve a túlélésért küzd.

A saját borzalmával kapcsolatban leginkább azt szeretné, ha az tudatosulna az emberekben és mindenkiben, aki azt kérdezi tőle, mit mondana B. Krisztiánnak, ha a szemébe nézhetne, hogy

ez nem két ember viszályáról szól. Ez nem egy perpatvar, végképp nem egy párkapcsolati történet. Ez egy brutális támadás, ami tönkretette egy ember életét, az ő életét.

B. Krisztián szerinte nem vele, hanem a büntetés-végrehajtással áll szemben. Ő pedig csak azt kívánja, hogy többé ne kelljen őt látnia.

(A mostani, megismételt tárgyalás első napjáról készült beszámolónkat ide, a másodikról ide, a harmadikról írtat pedig ide kattintva olvashatják el.)