Mobilvécéket lopott a pusztahencsei nő, a rendőrök rajtakapták, hamarosan bíróság elé áll

2020. július 5., 12:15

Szerző:

Egy férfi tett feljelentést ismeretlen személy ellen, aki 2020.03.28-a és 2020.03.30-a között megbontotta a Pusztahencse külterületén levő gyümölcsöst határoló kerítést, és a területről

ellopott kettő fából készült mobil illemhelyet.

A cselekmény elkövetése kapcsán rövid időn belül a nagydorogi rendőrök látókörébe került egy pusztahencsei nő, akit a nyomozók elszámoltattak és a településen levő ingatlanjainak udvarán megtalálták az ellopott WC-ket, melyek közül az egyiket már összedarabolták. Az asszonyt gyanúsítottként hallgatták ki lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.  

A nő nem tett vallomást, azonban

arra nem adott magyarázatot, hogy az építmények hogy kerülhettek a tulajdonában levő házak udvarára.

Az ügy vizsgálatát a nagydorogi rendőrök befejezték, és a keletkezett iratokat a napokban megküldték az illetékes ügyészségnek.

A lopás nyomai.

15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.