Pintér Sándort megkérdezték a Black Cube-ról, azt válaszolta, hogy nem válaszol

2018. július 30., 18:07

Szerző:

Pintér Sándor belügyminiszter válaszoltaz LMP-s  Demeter Márta kérdésére, hogy mit lehet tudni a Black Cube nevű izraeli hírszerző cég magyarországi civil szervezeteket célzó megfigyelési tevékenységéről, és mit végzett az Alkotmányvédelmi Hivatal az ügyben. A belügyminiszter egyszerűen letudta a válaszadást arra hivatkozva, hogy az eljárásól nem adhat tájékoztatást.

Demeter Márta azt szerette volna megtudnihogy az Alkotmányvédelmi Hivatal vizsgálta-e a hírszerző cég magyarországi tevékenységét, és mit tett a hivatal, hogy elhárítsa a magyar embereket megfigyelő, illetve az ország szuverenitását veszélyeztető cég tevékenységét. Arra is rákérdezett, hogy a Magyar Időkhöz hogy kerültek az információk a Black Cube-tól.

Pintér Sándor a július 13-án benyújtott érdeklődésre az alábbi választ adta most hétfőn:

– Az Alkotmányvédelmi Hivatal tevékenysége nem a nyilvánosság előtt zajlik, így a hivatkozott ügyben folyamatban lévő eljárásról, konkrét intézkedésekről, illetve azok eredményéről az írásbeli kérdés kereti között nincs lehetőség tájékoztatást adni

– írta a miniszter.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Amint azt mi is megírtuk, a Black Cube a kezdeti tagadás után elismerte, hogy ő állt a magyar választások előtt a civileket lejárató kampány mögött. A cég munkatársai álnéven találkozókat szerveztek magyar és külföldi civil vezetőkkel, és titokban felvették a beszélgetéseket. A hangszalagokból manipulatív módon összevágott anyagok aztán a kormánymédiában jelentek meg „SorosLeaks" néven. Az ügy szálai Oroszországig is elérhetnek.

Múlt héten Szél Bernadett LMP-s társelnök az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén akarta kérdezni az a magyar elhárítás vezetőit a Black Cube tevékenységéről, de a bizottságban ülő kormánypárti képviselők még napirendre sem tűzték az ügyet.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.