Palkovics László szívesen fizet magasabb lakbért budavári lakásáért, eddig is fizetett volna többet

2019. október 18., 09:32

Szerző:

Palkovics László kész találkozni V. Naszályi Mártával, szívesen nyilvánosságra hozza várbeli lakásának a szerződését, és kész magasabb bérleti díjat is fizetni – nyilatkozta az innovációs és technológiai miniszter az atv.hu-nak.

Arra ösztönzi viszont az I. kerület új polgármesterét, hogy akkor mindenkinek a lakásbérleti szerződését, például a volt MSZP-s kormánybiztosét, Baráth Eteléét is hozza nyilvánosságra, „ne csak palkovicsozzon”. A miniszter ezzel az I. kerület új polgármesterének nyilatkozatára reagált. V. Naszályi Márta ugyanis közölte, hogy felmérik az I. kerületi lakásállományt, és minden önkormányzati szerződés felülvizsgálatát tervezi az új önkormányzat. Az ellenzéki képviselő kijelentette azt is, hogy nem szeretnének egy „Bayer, Palkovics, Nagy Gábor Tamás rendeletet”, a közvélemény számára felháborító lakásbérleti ügyeket pedig rendezni kell a budai Várban.

Palkovics László, az atv.hu-nak adott nyilatkozatában szóvá tette, hogy a polgármester az ő nevét emlegeti, holott másoknak is hasonló lakásbérleti szerződésük van. Másrészt, 2012-ben, amikor eldőlt, hogy a Várba kötöznek, “még a Knorr-Bremse fékeit gyártottam Németországban”, azaz nem volt sem politikus, sem közszereplő.

Mint mondta, egyetért azzal, hogy ezeket a szerződéseket vizsgálják felül. Ő szívesen fizet magasabb bérleti díjat is, szívesen fizetett volna eddig is többet.

Hangsúlyozta, hogy az önkormányzatnak kell döntést hoznia a Várban önkormányzati lakást bérlők esetében.

– Ezek a Várban lévő ingatlanok általában lakhatatlanok, pontosabban akkor lakhatók, ha az oda beköltözők ezeket az ingatlanokat lakható állapotba hozzák. A mi a lakásunkban a nyílászárók nem voltak jók, a lakás vizes volt, nem volt benne fűtés, ez gyakorlatilag egy lakhatatlan lakás volt. Én úgy invesztáltam 20 milliót ebbe a lakásba, hogy soha nem lesz az enyém

– mondta Palkovics László. Elárulta azt is, hogy a vári óvodába egy másik óvodás kisgyereknek a szüleivel 4 millió forintos szoba-játékot vett a saját adózott pénzén.

Fotó: Bazánth Ivola

Palkovics László közölte, hogy nem azért lakik a Várban, mert kifejezetten ott szeretett volna élni. Korábban azt nyilatkozta, hogy a Vár neki abból a szempontból volt jó, mert a felesége szülei ott laknak, ezért a nagyszülők tudnak segíteni a családnak, amire szükség is van, mivel a miniszter éjjel-nappal dolgozik.

Április 16-án, kedden elindult a központi szúnyoggyérítés, amelyet évek óta a katasztrófavédelem irányít. Tavasszal túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik. A szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre, még az árvaszúnyogokra is ártalmatlan.