Ötvenkétmilliós áfacsalás gyanújával hallgatták ki Szijjártó Péter barátját

2018. március 22., 14:30

Szerző:

Gyanúsítottként hallgatta ki Kuna Tibort még 2016 végén a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) – tudta meg a 444. A gyanú szerint a Young and Partners nevű PR-cégének könyvelésében 2014-ben olyan számlák is voltak, amelyek mögött nem állt valós gazdasági tevékenység.

A portál úgy tudja, a NAV számítása szerint ezzel Kuna cége 52 millió forintos kárt okoztak a költségvetésnek.

A NAV állítólag egy számlagyáras csapat nyomait követve jutott el Young and Partnersig. Kuna kihallgatásakor azt állította a nyomozóknak, hogy nem követte el a bűncselekményt, amivel gyanúsítják. Az üzletembert a 444 is megkereste, de azt mondta, csak a választások után áll módjában nyilatkozni.

Kuna Tibor a szerencsés üzletember

A Szijjártó Péter barátjaként elhíresült Kuna Tibor cégei, a Young and Partners és a Trinity International a kormányzati hátszélnek köszönhetően a piac legnagyobb kommunikációs ügynökségeivé nőtték ki magukat. Többször írtunk arról, hogy az Orbán-kormány kedvenc médiacégei hülyére nyerik magukat az állami közbeszerzéseken, főként a Rogán Antal felügyelete alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal megbízásából, de más állami cégek, minisztériumok megbízásából is.

A Trinity Communications Kft. és a Young and Partners Kft. csak 2017-ben 12,9 milliárd forintnyi állami megbízást nyert el.

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.