Összeomlott a posta a nagy forgalom miatt

Az ország minden részéről hatalmas késésekről, eltűnt küldeményekről és ideges postásokról panaszkodnak az Indexnek és a 444.hu-nak az olvasók. A Magyar Posta szerint minden a legnagyobb rendben.

2016. december 16., 12:58

A 444.hu több olyan nagy magyarországi kereskedelmi cégről is tud, amely az elmúlt hetekben felmondták a postával kötött szerződésüket, hogy a továbbiakban magáncégeket bízzanak meg a csomagjaik szállításával. Vannak köztük magyar és külföldi tulajdonúak is, a panasz mindegyik esetében ugyanaz volt: megbízhatatlanná vált a csomagok postai kézbesítése.

A postások ugyan nem nyilatkozhatnak helyzetükről, de a portál úgy tudja, hogy hatalmas munkaerőhiány van a cégnél, és ezért esett szét 2016 végére a szolgáltatás. Ezért merült fel információik szerint, hogy kormányhivatalnokok vigyék ki Orbán Viktor ajándékát a nyugdíjasoknak, az Erzsébet-utalványokat. Látszódott ugyanis, hogy a posta így sem képes megbirkózni a karácsonyi feladatokkal, és 2,8 millió további küldemény kézbesítése lehetetlennek tűnt.

Az Indexnek a Posta azt írta: minden rendben a szállításokkal, nincs káosz. Szerintük a küldemények kézbesítésének háromnegyedét határidőn belül teljesíti a posta. A fennmaradó küldeményeknél előfordulhatnak csúszások, de ezeket is szinte maradéktalanul három munkanapon belül eljuttatják a címzettekhez.

A 24.hu tegnap megtudta, a cég 65 ezer forintnyi utalvánnyal kárpótolja a túlhajszolt postásokat. A portál úgy tudja, 40 ezer forint értékű utalványt még karácsony előtt megkapnak a postások, majd a maradékot december 31-ig juttatják el hozzájuk, és hogy étkezési utalványról van szó.

10:00

Mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Tegnap 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegnap 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.