Öregember nem rakéta – Majdnem egy hónapba telt a vízműveknek, hogy eltüntessen egy 15 centi mély munkagödröt

2018. május 30., 11:25

Szerző:

Még múlt héten jelezte a Nyugat.hu-nak a portál egyik olvasója, hogy körülbelül egy hónapja a Szent Imre herceg útján egy csőtörés miatt megbontották az utat, és azóta hiába várják az arra közlekedők, hogy rendbe tegyék. A gödör mélysége 15-20 cm, széltében szinte a fél sávot elfoglalja, nem lehet tőle normálisan közlekedni az amúgy is balesetveszélyes útszakaszon.

A lap még akkor megkérdezte a Vasivíz Zrt.-t, mikor tervezik a munkálatokat elvégezni, és a kérdéses útszakaszt helyreállítani.

A vízszolgáltató cég válaszából most kiderül, hogy A Vasivíz Zrt. munkatársai még május 8-án bontották fel a kérdéses szakaszt, majd elvégezték a szükséges javítási munkálatokat. 

„A konszolidációs időszakot kivárva, május 28-án került lebetonozásra a gödör, amelyre legkésőbb május 31-én a végső aszfaltréteg is rákerül"

– írták.

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.