Orbánt lehagyták az Európai Néppárt csoportképéről | Netrix Media Systems

Orbánt lehagyták az Európai Néppárt csoportképéről

2018. május 17. 07:32 - szerző: 168 Óra

Orbán Viktor részt vett Szófiában az Európai Néppárt (EPP) szerdai tanácskozásán, ezt például onnan is tudhatjuk, hogy Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke közölte az MTI-vel. Az állami hírügynökség persze képeket is közölt az eseményről.

Orbán Viktor Szófiában
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Havasi tájékoztatása szerint minden a legnagyobb rendben,Orbán Viktor kétoldalú megbeszéléseken egyeztetett a testvérpártok vezetőivel európai kérdésekről.

Orbán (azaz a Fidesz és Magyarország) és az Európai Néppárt kapcsolata azonban korántsem ilyen felhőtlen. Egyre erősödnek a hangok már a pártszövetségen belül is, hogy ki kellene zárni a Fideszt, mert szinte semmiben nem felel meg a Néppárt alapvető értékeinejk. Nemrég Brüsszelbe rendelték (ami szinte példátlan lépés, eddig gyakorlatilag csak vele fordult elő), hogy elbeszélgessenek vele. És bár Havasi Bertalan szerint a miniszterelnök csak Manfred Weber EPP-frakcióvezető Budapesti látogatását viszonozza, a megbeszélésen pedig általános kérdésekről volt szó, valamint arról, hogvyan vesz részt a Fidesz az EPP választási kampányában, Joseph Daul, az EPP elnöke és Manfred Weber azt akarták megtudni a frissen újraválasztott magyar kormányfőtől, hogy folytatni kívánja-e Magyarország átalakítását illiberális demokráciává.

„Vannak korlátok, amelyeket neki (Orbán Viktornak – a szerk.) is tiszteletben kell tartania. És ezt világossá akarjuk tenni a számára” – mondta a találkozó előtt Manfred Weber. Utána pedig hosszú interjúban beszélt Magyarországról, amiben többek között elmondta:

Ha nem tartja tiszteletben az alapvető értékeket, akkor nem lehet tagja az Európai Néppárt családjának. Világosan beszélünk. Ha betartod a szabályokat, részt vehetsz ebben. Ha nem tartod be, nem vehetsz részt, és kész

Ezek után Szófiában készült egy csoportkép a tanácskozáson részt vevő vezetőkről, amit az EPP Instagaramján is közzétettek, és amin hiába keressük Orbán Viktort.

 

 

European People's Party (@insta_epp) által megosztott bejegyzés,