Orbán Viktor fia ismeretlen nyelven imádkozik és gyógyít, az egész életét átadta Jézusnak

2017. november 6. 17:13

Miközben Orbán Gáspár lassú, megfontolt léptekkel sétált a a hívők között, és ismeretlen nyelven imádkozott értük, a teremben többen a padlóra borultak. Egy fiatal lány karját a mennyezet felé emelve mosolygott, néha halkan nevetett is, a sarokban pedig valaki felzokogott. Egy másik alkalommal Orbán Viktor miniszterelnök fia talpig feketében beszélt a színpadon, később pedig azt kérdezte, ki megy el Istennek követségbe. Kérte azokat, akik ezt szeretnék tenni, hogy álljanak fel, és sétáljanak a színpadhoz. Körülbelül kétszázan így is tettek. Orbán Gáspár ezután közölte, hogy Isten azt mondta neki, van egy olyan ember a teremben, akinek lovas balesete volt, és emiatt fáj a jobb térde. Hosszabb csend után egy lány jelentkezett, hogy neki valóban volt lovas balesete, de a bal térde fáj. Ezután önkéntesek mentek oda a lányhoz, és imádkoztak a térdéért, hogy gyógyuljon meg" – derül ki sok más érdekesség mellett a 24.hu riportjából, amely a miniszterelnök fiát és keresztény mozgalmát, a Felházat mutatja be.

Fotó: Felház/Facebook

A Felház úgy tartja, 

„jelek, csodák és ördögök kiűzése nélkül csak félevangélium az evangélium”

valamint, hogy nem ők gyógyítanak, hanem Jézus gyógyít, csak éppen rajtuk keresztül. Van, hogy ez sikerül, van, hogy nem. Csak Jézuson múlik.

A mozgalmat 2015-ben öt fiatal indította egy nappaliban. Ezután 12 héten át találkoztak, majd jött egy nyári szünet, utána pedig nyilvánosan folytatták. Azóta volt rendezvényük a Körcsarnokban, megtöltötték a MOM Sportot is. 

Az egyébiránt apjához hasonlóan református vallású Orbán Gáspár azt mondta a 24-nek, hogy 22 éves koráig, 2014-ig vallásos volt ugyan, de nem hívő, és úgy érzi, csak azután merült el az élet „valódi” értelmében. Ez Ugandában történt meg, ahol önkéntesként olyan erejével találkozott  az élő Istennek, hogy „átadta” Jézusnak az egész életét.

A cikkben megszólalók azt állítják, nem akarnak a Felházból karriert csinálni, nem lesz abból sem gyülekezet, sem egyház, sem felekezet. És pénzt sem akarnak keresni vele maguknak.