Orbán Viktor és az obeliszk: „Minden életszerűtlen ideát és zavaros gondolatot a határainkon kívül kell tartanunk”

2018. június 19., 14:14

Szerző:

„Azért vagyunk itt, hogy emlékezzünk a vallatópincékre, az erőszakkal kicsikart vallomásokra, a Gulagig vezető hosszú útra” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, amikor felavatta a Gulag áldozatainak emlékművét kedden délelőtt a Tímár utcai HÉV-megállónál. A kormányfő felszólalását az állami ünnepségeken egyre gyakrabban felcsendülő – egyébként a Dunaszerdahely labdarúgócsapatának himnuszaként ismert – Nélküled című popsláger akusztikus verzióját játszotta el az Ismerős Arcok együttes két tagja.

Gulág-emlékművet avattak Budapesten Orbán Viktor miniszterelnök az avatáson
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A kormányfő arról beszélt, a jelen feladata, hogy ezek az események soha ne ismétlődhessenek meg, és erre emlékeztet az obeliszk is. „Európa korszakalkotó eszmék és világpusztító ideológiák hazája” – folytatta Orbán, és

a világpusztító ideológiák felsorolásakor a nemzetiszocializmus és a nemzetközi kommunizmus mellé tette a modern imperializmust is.

A kommunizmus kétszeri magyarországi előretörése, 1919 és 1948 pedig arra tanított meg bennünket, hogy Magyarország legnagyobb kincse a szuverenitása, amiből a miniszterelnök szerint jottányit sem engedhetünk, éppen ezért: „Minden életszerűtlen ideát és zavaros gondolatot a határainkon kívül kell tartanunk.”

Orbán szerint nekünk, magyaroknak büszkéknek kell lennünk arra, hogy Magyarországon nem született elnyomó eszme, ide csak behozták azokat, és Magyarország nem is volt gyarmattartó sem. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy emberarcú kommunizmus nincsen, mert a kommunizmus igazi arca a Gulag, és ezt a nyugat-európai baloldalnak is észre kellene végre vennie, ahogyan azt is, hogy Európa újraegyesítéséig Marx és Lenin szobrainak ledöntésén át vezetett az út.

Gulág-emlékművet avattak Budapesten Orbán Viktor miniszterelnök és Menczer Erzsébet, a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetének (Szorakész) elnöke felavatja a Gulág-emlékművet Budapesten, a III. kerületi Árpád fejedelem útján
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az ünnepséget a választáson Óbudán Szabó Tímeától kikapó fideszes jelölt, Menczer Erzsébet nyitotta meg, aki a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (Szorakész) elnökeként minden közreműködőnek megköszönte, hogy segítettek létrehozni az obeliszket. Ez a szervezet ugyanis az, amely az egész emlékmű-dolgot kezdeményezte, éppen ezért Menczer nemcsak a választási vereséget, kicsivel korábban azt is igencsak fájlalta, amikor a fideszes vezetésű belvárosi önkormányzat megvétózta az eredeti helyszínt.

Mint megírtukaz emlékművet – amelynek tavaly novemberre kellett volna elkészülnie – az eredeti tervek szerint Budapest V. kerületében, az Október 6. utca mellett helyezték volna el. A 451 millió forintba kerülő obeliszk helyének ugyanis a kezdeményezők a Szabadság téret szemelték ki, méghozzá a német megszállási emlékmű mellett, ám végül a belvárosi önkormányzat technikai okokra hivatkozva nem adta meg a szükséges engedélyeket. A kormány ezután már csak úgy adott pénzt rá, ha máshol állítják fel.

Gulág-emlékművet avattak Budapesten A kommunizmus áldozatainak emlékműve Óbudán
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Az elutasításról 2017. május 11-én egyhangúlag döntött a fideszes többségű belvárosi képviselő-testület. Az önkormányzat hivatalos verziója szerint mind Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester, mind a testület messzemenően egyetértett az emlékmű által kifejezendő elvekkel, ugyanakkor „a tér technikai adottságai nem teszik lehetővé a megjelölt helyen az emlékmű elhelyezését”. Ezt a szintén fideszes kezdeményező, Menczer Erzsébet messzemenőkig vitatta, méghozzá Balog Zoltán volt emberi erőforrás-miniszter (a Gulag Emlékbizottság elnökének) támogatására hivatkozva. A választások előtt azonban, legalábbis úgy tűnt, főként politikai okokból az Orbán-kormány nem kívánta újranyitni a Szabadság térhez kötődő, súlyos feszültségekkel terhelt aktát.

Az új helyszín Óbuda, méghozzá az Árpád fejedelem útja, a Tímár utca, a Lajos utca és a Tél utca által határolt park, ahol az Országzászlóval szemben, az út túloldalán található közparkban kap helyet, és a Dunáról is látható a több mint tíz méter magas, fekete gránittömbből készült monumentális obeliszk, parkosított környezettel körülvéve. A téren tíz méteren belül gyermekjátszótér is van.

A 14 méteres fekete kőoszlopon az áldozatokra stilizált szögesdrótok emlékeztetnek. Magyarul, angolul, németül és oroszul feltüntetik rajta a „A szovjet megszállás áldozatainak emlékére" feliratot.

A Szabadság tér ugyanakkor régóta emlékezetpolitikai csatározások helyszíne. A teret a szovjet katonák dicsőségét hirdető emlékmű uralja, vele átellenben a német megszállás áldozatainak igencsak vitatott, vitatható emlékműve áll, a református templom lépcsőjéről pedig egy Horthy-mellszobor borzolja a kedélyeket. A nemzetközi szerződés miatt mozdíthatatlan szovjet emlékművet némileg ellensúlyozza az amerikai nagykövetség közelsége miatt idekerült Reagan-szobor, de mindezek összessége, s főként a német megszállási emlékmű máig súlyos konfliktusforrás – vélhetően e politikai okokból Orbán Viktor a Szabadság téren máig sem avatott szobrot. Emlékezetes, azt a szobrot hatalmas tiltakozások közepette, 2014. június 20-án rendőri védelmet igénybe véve, az éj leple alatt a emelték a helyére, átadó ünnepsége pedig sosem volt – ellentétben az ott azóta is tiltakozók folyamatos jelenlétével.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.