Orbán Viktor egy percet sem bír ki a népe nélkül, most országos „köszönőkampány-körútra" indult

2018. május 15., 19:07

Szerző:

Orbán Viktor Facebook-oldalán ma délután 22 fényképet tettek közzé, „Köszönöm, Vajszló" cím alatt.

Mint azt a miniszterelnök sajtófőnöke és élő pajzsa, Havasi Bertalan a hvg.hu-nak elárulta, Orbán személyesen ment le megköszönni Dél-Baranyába a helyieknek a bizalmat, és a későbbiekben több más, márciusi-áprilisi kampánykörútján bejárt településre is ellátogat majd. 

Havasi „köszönőkampánynak" nevezte a turnét. Azt nem árulta el, hogy összesen hány településre hova megy majd el ismét Orbán, de egyvalamit azért igen: Vajszló azért volt az első a sorban, „mert Orbán Viktor köszönetet szeretett volna mondani a falusi embereknek a támogatásért, és szimbolikusnak tartja, hogy a magyar kistelepülések a rendszerváltozás óta éppen most,

2018-ban szóltak bele a legnagyobb mértékben az ország életét meghatározó döntésekbe.

– írja a lap.

Orbán Facebook-oldalán nagyjából egy órája egy köszönővideó is felbukkant, ez szintén Vajszlón készült, az egybegyűlt helyiek előtt. 

A miniszterelnök ebben egyebek mellett olyan újdonságokkal rukkol elő, mint hogy az országot meg fogják védeni,  akármekkora népvándorlás is jön, azt a határon megállítják, Magyarországot meg fogják tartani magyarnak, etc, etc: 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.