Orbán megint szintet lépett: már az egész EU-t Soros mozgatja

2017. május 19. 08:45

Egy elhibázott politika lenyomatának nevezte az Európai Parlament (EP) Magyarországgal szembeni szerdai határozatát Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint valójában egy „Soros-jelentésről" van szó.

A kormányfő pénteken a Kossuth rádió 180 című műsorában azt mondta, a Magyarországot érő támadások mögött a migráció áll – „az összes többi lényegtelen" –, létezik ugyanis egy olyan, párthatárokat is átlépő európai érdekközösség, amelynek célja évi több százezer idegen behozatala a kontinensre. Ennek a gondolatnak az „atyamestere", részben finanszírozója, szervezője Soros György – tette hozzá az MTI tudósítása szerint.

Az EP úgy döntött, egy „Soros-jelentést" készít Magyarországról, ilyenre már volt példa, a Tavares-jelentés, amely „szégyenteljes kudarcot vallott" – mondta. (Az már látszik, hogy a fideszes és kormányzati kommunikáció következő kulcsszava a „Soros-jelentés" lesz.)

Fotó: MTI / Máthé Zoltán

A mostani határozatot elolvasva az ember nem tudja, sírjon vagy nevessen – fogalmazott, példaként megemlítve a dokumentumnak a röszkei szír zavargóról szóló részét, amely szerint ezt az embert „tíz év börtönbüntetésre ítélték pusztán azért, mert a feszültségek oldására megafont használt, és három tárgyat hajított a határőrökre". Valójában arról a szír emberről van szó, aki „át akarta törni a kerítést a röszkei zavargásoknál, megafonnal lázította az embereket, és megtámadta a rendőröket" – mondta a miniszterelnök, úgy értékelve mindezt: a „Soros-féle csapatok" Brüsszelben rendkívül elszántak, az abszurditástól sem riadnak vissza.

Orbán Viktort megkérdezték Manfred Weber európai néppárti frakcióvezető szavairól, miszerint a labda a magyar miniszterelnök térfelén pattog, ha megfelelően reagál, csapatjátékos, ha nem, annak következményei lesznek. A kormányfő ezt úgy kommentálta: Kínában ilyet sosem mondanak, ez jól mutatja, hogy eltorzult az európai politika.

Lehangolónak nevezte ezt az attitűdöt, azt, hogy a nemzetállamok nem kapják meg a tiszteletet az európai intézményekben dolgozóktól, azt, hogy Brüsszelben bárki – pártállástól függetlenül – megmondja egy tagállamnak, hogyan kell viselkednie. „Európa lényege nem Brüsszelben van, hanem a tagállamokban. Európa nem Brüsszel, Európa az Varsó, Budapest, Párizs, Berlin, Róma" – fogalmazott.

A miniszterelnök hangsúlyozta: ki kell tartani a magyar nemzeti érdekek mellett, „mi akarjuk megmondani, kikkel éljünk együtt és kikkel nem". A brüsszeli támadások nem térítik el a kormányt a céljaitól, Magyarország ezután is a saját útját fogja járni - jelentette ki, közölve: az energiaárak és az adók megállapításának jogát sem adja át a kabinet Brüsszelnek.

Kiemelte: az is egy európai álláspont, hogy ne változtassuk meg a létező hatáskör- és jogmegosztást, amit „közösen építettünk ki".

Orbán Viktor végül azt mondta: Magyarország részt vesz a vitarendezési eljárásban, és „elmegyünk a falig", ha kell, a bírósági eljárás végéig. Arra a felvetésre, hogy mi következik, ha a bíróság szerint törvényt kell módosítania Magyarországnak, a kormányfő úgy reagált: ebben az esetben azt végre kell hajtani, de hogy „a végrehajtás pontosan mit takar (...), az majd egy következő küzdelem lesz".