Orbán már az övéit tapossa, és bárki sorra kerülhet
Hogy kétharmados parlamenti többséget igénylő célja Orbán Viktornak a Hír TV, illetve a megmaradt független média letarolása, az egy percig sem volt kétséges. A csatorna visszafoglalása, az újságírókkal és a dolgozókkal való embertelen bánásmód és a diadalittas, „polgári” halotti tor megmutathatta, amit eddig is sejtettünk: Orbán Viktor háborúja totális, a kormányfő és csapata foglyokat nem ejt, békét nem köt, tűzszünet nincs és nem is lesz.
Az elmúlt évek sajtóveszteségei – az Origo, a Figyelő, a TV2, a Napi Gazdaság, a Népszabadság, a komplett megyei laphálózat, majd a harmadik kétharmadot követően a Magyar Nemzet, a Heti Válasz –, most pedig a különös kegyetlenséggel, egyetlen nap alatt kivégzett Hír TV a sajátos orbáni logika szerinti üzenetek. Index, RTL Klub, 24.hu, HVG, 168 Óra, Magyar Narancs, Népszava – minden független nyilvánossággóc veszélyben van. Orbán érdekei jelenleg a nyilvánosság további korlátozását diktálják, az eddig megrongált, de megmaradt, gettósított független médiának tehát nincs sok oka az optimizmusra. De mire kell készülni az Orbán által beharangozott szeptemberi változások idején?
– Semmi sem változott, ugyanúgy biztonságban érzem az Indexet, mint eddig – mondta a 168 Órának Bodolai László. A portált tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány elnöke szerint a választás óta mintha a portált érő támadások hőfoka mérséklődött volna, s kérdésünkre, ez nem vihar előtti csend-e, azt mondta, semmi olyan nem történt, ami miatt jobban kellene aggódnia, mint eddig. Bodolai a Hír TV és a Magyar Nemzet ügyét a Simicska Lajossal való háborúskodás és kiegyezés utáni árulókeresésnek tudja be, amihez szerinte az Indexnek nincs köze.
– Az Index soha nem volt a Fidesz kezében – folytatja, és Bodolai szerint ez nem is változik, legalábbis ebben bízik. – Nyilván minden megtörténhet, de a mostani hullámnak, a leszámolássorozatnak és a kultúrpolitikai viták nyomán Orbán Viktor által beharangozott változásoknak nincs köze az Indexhez.
Nem veszi magára a kormányfő tusnádfürdői szavait, valamint az ismét eluralkodó piaci pletykákat az RTL Magyarország sem. Hivatalosan a cégcsoport nem reagál más médiacégekkel, illetve akár médiapolitikai folyamatokkal kapcsolatos hírekre, így idevágó megkeresésünket is elhárították. Ugyanakkor forrásaink szerint az RTL-nél is mindenki ismeri a pletykát, miszerint Orbán Viktor nem tett le arról, hogy megszerezze az RTL Klubot, s hogy – egyes vélemények szerint – talán ez jöhet a következő hónapokban valamilyen jogi, gazdaságpolitikai eszközzel visszaélve. Sokan nem látják ugyanakkor realitását annak, hogy az anyavállalat ebbe belemenne. Noha a teljesen kiszámítható hatalmi logika a média további szalámizását, az objektív hírműsorok számának csökkentését, a valóság megismerhetőségének korlátozását látja szükségesnek, az RTL-nél sem hajlandók félni.
Pedig világos: a múlt szerdán történtek csupán a kezdetét jelezték valaminek. Orbán négy nappal korábban a szokásos, talán meglepetésekben most nem is, csupán fenyegetésekben bővelkedő tusnádfürdői beszéde az új iránytű. Amely alapján nemcsak a ma még független sajtó képviselői, de sokan mások: külön-külön akár médiumok, akár újságírók és egészen más közszereplők is felkészülhetnek. Hogy mire?
Nem az első és nem is az utolsó támadást intézi Orbán Viktor és a Fidesz a tudományos, valamint kulturális élet, továbbá a nyilvánosság, a tágabb értelemben vett értelmiség ellen. Sőt valójában semmi új nincs abban, amit most Tusnádfürdőn nagy bejelentésnek szánt a miniszterelnök, csak a permanens háborús állapot fenntartása volt a célja, amikor azt mondta: „Valóban egy új szellemi és kulturális megközelítésre van szükség a harmadik kétharmad után, és mi tagadás, szeptemberben nagy változások előtt állunk.” Legalábbis ezt állítja Bozóki András politológus, egyetemi tanár. Szerinte az eddig megkezdett hatalmi lépések közé illik minden, amit most, az újabb kétharmados mámorban tesz Orbán és a Fidesz.
Felfalják egymást?
Egyáltalán nem könnyítette meg saját helyzetét Orbán Viktor azzal, hogy visszavette a Hír Tv-t. Hamar felmerült ugyanis, hogy ezzel súlyos érdeksérelmet okoz az Echo Televíziónak, amely a barátjáé, Mészáros Lőrincé, s amelyet a felcsúti milliárdos felesége irányít. Az idevágó híreket gyorsan igyekezett cáfolni a Hír Tv új, tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese, Szikszai Péter, aki, noha az év elején igen furcsa körülmények között távozott a nemzet televíziójának nevezett Mészáros-csatornától, azt állítja, nem igaz, hogy komoly személyes ellentétek, rivalizálás lenne a Hír Tv új vezetése és az Echo Televízió mostani vezetése között. „Sajnálom, ha csalódást okozunk. Nem is lehetünk rosszban egymással, hiszen az Echo Tv most éppen kisegít minket folyamatosan. (...) Amit az Index írt, az a fantázia világába tartozik”. A két csatorna sorsa ugyanakkor valóban nagy kérdés, hiszen Szikszai sem az összevonás, sem pedig a külön, esetleg egymással versengő működést nem vetette el teljesen. Mint mondta: „ez egy olyan kicsi piac, hogy ezen még versenyeztetni is a két tévét teljesen értelmetlen. Mit érünk vele, ha pár ezer nézőt átcsábítunk a másiktól? Hosszú távon nyilván műfaji eltérésekkel lehet működtetni párhuzamosan a két televíziót.” Ezzel persze Szikszai nemcsak a papíron két külön gazdasági entitás, Nyerges Zsolt és Mészáros Lőrinc érdekegységét, hanem azt is elismerte: komoly fejtörést okoz a hatalomnak a szinte mérhetetlen nézettségű Echo, s az épp függetlensége folytán 1-ről 3 százalékos nézettségűre nőtt Hír Tv párhuzamos működtetése. Főként úgy, hogy miközben Szikszai jó kapcsolatokról beszél, valójában szakmai és személyes konfliktusok vezettek távozásához az Echo-tól, s információink szerint súlyos személyes viszály vezetett ahhoz is, hogy élettársa, a most a Hír Tv hírigazgatójának megtett Mentes Katalin is eljött az önállósuló Mészáros család csatornájától.
A Hír TV visszafoglalása és a folyamatban lévő egyéb változások is kényszerű „újítások” a régi kultúrharcban. Ami már annak idején, a filozófusok elleni támadással megkezdődött, s ezernyi lépésben jutott el a tudomány, így például az akadémiai szabadság elleni lépésekig. Bozóki, aki 1994 óta tanít a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) Politikatudományi Tanszékén, nyilván nem véletlenül emelte ki az akadémiai és a CEU-t érintő támadásokat, mindkét esetet a független gondolkodás elleni lépésnek minősítve. Szerinte ugyanakkor még mindig vannak szabad értelmiségi csoportok, amelyeket nem sikerült teljesen behódoltatni, így Orbán harcában most kerülnek sorra a bírák, az ügyvédek, a tudósok, az egyetemi oktatók, a művészek, az írók, a lelkészek vagy akár más egyházi képviselők. A logikai sorrend adott, ebben sincsen újdonság.
Az egykori kultuszminiszter szerint ugyanakkor a Hír TV esetében személyes leszámolásról is szó van: arról, hogy Orbán visszafoglalta, ami szerinte az övé volt. Hiszen egy egykori Orbán-szövetséges fordult el a miniszterelnöktől, és példátlan módon bevetette vele szemben a gazdasági érdekeltségeit, így a médiumait és közterületi reklámfelületeit, ami nyilván fájt Orbánnak, ezért most példát statuál. A Hír TV ügye belső rendteremtés. Piaci logika nincs benne, hiszen a propagandára éppúgy nem lesz igény, ahogyan az Echo TV is kudarcos médiavállalkozás. De nem is ez a lényege. A hírcsatorna visszavételének üzenete fenyegetőbb: nemcsak a társadalom számára mutatja meg azt, hogy nincs menekvés, minden állami csatornán ugyanaz az adás megy – a vicc szerint még ki is szólnak: „kapcsolgatunk, kapcsolgatunk?” –, de a szovjet időket idéző pártpropagandán túl ez Orbán saját táborának egyértelműsíti: nincs elhajlás, nincs saját vélemény, csakis a teljes igazodás.
Hogy miféle szellemi, kulturális változásokról beszélhetett tehát Tusnádfürdőn Orbán, arról Bozóki azt mondta:
– Nem látunk ugyan a fejébe, de nehéz is érteni, mire gondolhatott, hiszen kultúrharca – bár sok fájdalmat okozhat – kudarcra van ítélve, mert itt a közönség ítél. Például a vidéki színházak, ahogyan a budapestiek jelentős része is, a Fidesz kezében van, miközben van néhány kivétel, amelyre még mindig jelentős a nézői igény. Ahogyan a filmvilág is nézőcentrikus. Gondolom, éppen azért elégedetlenek Andy Vajnával, mert nem készült az ő kurzusuknak megfelelő életrajzi film mondjuk Tisza Istvánról, Prohászkáról, Horthyról vagy más, számukra emblematikus szereplőről. A filmművészet nem lehet provinciális, ráadásul az emberek annyiféle forrásból nézhetnek ma már filmeket, hogy csak a központi propaganda kedvéért nem fognak olyan mozira jegyet venni, ami nem érdekli őket. Ez szerintem a kultúra fogalmának teljes félreértése.
Hasonlóképp szkeptikus a volt kultuszminiszter azzal kapcsolatban is, hogy egy kiállítás, akár a Petőfi Irodalmi Múzeumé jelentős értékrend-befolyásoló erővel bírna. Ezért a Prőhle Gergely főigazgató elleni támadást is inkább a rezsim berkein belül dúló, mind nyíltabb belső harcnak tudja be.
– Az persze biztos, hogy van néhány dolog, amiről ők egyáltalán nem akarnak tudni. Tehát például a Tanácsköztársaság mint olyan „nem létezett”, a hatalom képviselői nem akarják, hogy egyáltalán megjelenjen a történelmi emlékezetben. Ahogyan mondjuk a Frida Kahlo-kiállítás is sérti az identitástudatukat számos okból.
És ezek, úgy tűnik, mostanra olyan normasértéssé váltak, hogy felmerült az egyébként lojális fideszes, régi, kipróbált politikusok, kulturális szereplők, így intézményigazgatók eltávolításának szükségessége.
Bozóki szerint ezzel azt üzenik, senki sem pótolhatatlan, hiszen eljutottunk odáig, hogy miután az ellenféllel leszámoltak, a belső ellenség leleplezése jön.
– Mindez ismerős lehet a szovjet kommunista párt történetéből, ahol az volt a lényeg, hogy senki se nyugodjon meg, senki se gondolja, hogy biztos a pozíciója, hiszen mindenkire odafigyelnek, és elég egyetlen hiba, amivel bárki elveszítheti a bizalmat. A leszámolások, kirúgások és kádercserék lényege nemcsak a belső rendteremtés, hanem az elhallgatás, elhallgattatás is, hiszen úgy gondolják, hogy a történelmet és a kultúrát át lehet szabni, újra lehet írni.
Bozóki úgy látja, e folyamatok nem új keletűek, elég csak a 2010 óta végbement köztériszobor-állításokra és emlékezetpolitikára gondolni, vagy épp Nagy Imre Vértanúk terén álló szobrának mostani elszállítási terveire – az utóbbinak a helyére egy harmincas évekbeli szobor kerülne. Mindez egybevág azzal: az Alaptörvény gyakorlatilag már kiradírozta a magyar történelemből az 1944 és 1990 közötti időszakot, amelynek nyoma sem maradhat. Ezért volt fontos a Kossuth tér átszabása és most a budavári palota „visszafoglalása”, a kormányfő Várba költöztetése, egyes lebombázott épületek visszaépítése – méghozzá bárminemű újragondolás nélkül, eredeti állapotuk szerint.
– Ennek a része a nyitott, kozmopolita ’68-as gondolkodásmód elleni, időről időre fellángoló kultúrharc, amibe beleillik Orbánnak Brüsszel és az európai politikai elittel vívott propagandaháborúja, mondván: az európai politikusok a ’68-asok, akikkel szemben a multikulturális társadalmat ellenző ’90-eseknek fel kell lépniük. Orbán önmagát a kilencvenesek közé sorolja, mert úgy véli, Magyarország történelme akkor kezdődött újra, lényegében vele, de legalábbis az ő nemzedékével. Új államalapítást akar, amely nemcsak a múlttal való szakítást jelenti, hanem a múlt eltörlését.
Kérdésünkre, sikerrel járhat-e, a professzor azt mondta: az agymosásnak nyilván van hatása, ahogyan egyes oktatáspolitikai törekvéseknek is, hiszen levitték a tankötelezettség korhatárát, kevesebben járnak egyetemre, így szétszakadhat a társadalom a hatalomhoz dörgölőző, szervilis elitre és az őket kiszolgáló munkásokra, akiket egyre inkább cselédeknek tekintenek.
Ugyanakkor Bozóki úgy véli:
– Magyarországot nem lehet újra elszigetelni Nyugat-Európától, több mint félmillió magyar dolgozik már külföldön, akik szoros kapcsolatban állnak az itthon maradottakkal, ráadásul megváltozott a médiatér is, a hírforrásokat sem lehet teljesen elzárni. Éppen ezért ennek a kultúrharcnak talán nem is az a célja, hogy a társadalmat átalakítsa, hanem hogy a Fidesz-tábort egyben tartsa. A nyáj összetartásába nem fér bele és Orbán nem engedheti meg magának, hogy egyes hívei kicsússzanak a kezéből. Egy fideszes nem lehet renitens, az önálló vélemény nem megengedett. Pálinkás József ne akarja őrizni a tudomány függetlenségét, Prőhle Gergely, Baán László és Hammerstein Judit ne akarja védeni a művészek és a kiállítások szabadságát, Ókovács Szilveszter ne engedjen az Operaház műsorába többféleképpen értelmezhető darabokat. Súlyos jellemroncsoló kihívások érik e csoport tagjait: Ókovács először védekezett, majd két napra rá gyorsan elfogadta a hatalom „érveit”. A megszüntetett Heti Válasz főszerkesztője, Borókai Gábor egykori kormányszóvivő pedig arra hivatkozott, hogy a kormány „fő irányvonalával” egyetértett, és csak a rendszeren belüli kritikát engedte megjelenni. Ma már világos: Orbánnak nincs szüksége a polgári Magyarországra, az a Fidesz korábbi „politikai terméke” volt, annak a korszaknak vége. Talán ezt a rezsimet eddig támogató jobboldali, konzervatív értelmiségiek is végre észreveszik.
A politológus szerint
Orbán Viktor gondolkodásában nincs állandó érték, nincs fix identitás, nincs kötődés: ha kell, neoliberális, ha kell illiberális, egyszer antiklerikális, máskor régi vágású kereszténydemokrata.
Az emberei felhasználhatók, egymással szembeállíthatók, majd „fogyasztás” után sörösdobozként eldobhatók. A régi fideszesek helyébe fiatal janicsárok lépnek. Érdemes belegondolni, mekkora félelem uralkodhat ebben a táborban: van egy kívülről alig látható kegyetlen belső harc a felemelkedőben és hanyatlóban lévő fideszes politikusok kegyeltjei között, és ez nemcsak média- vagy kultúrpolitika, hanem így működik a kialakulóban lévő egypártrendszer. Martonyi embereit eltakarítja Navracsics, majd Navracsics embereit kirúgja Szijjártó. Simicska híveit kisöpri Seszták, majd a megbukott Seszták és Lázár híveit eltávolítja Gulyás.
Ez az önkényuralmi rendszer logikája.
Ugyanakkor Bozóki szerint már gyűlnek a morgolódók: nemcsak a társadalomban, hanem a kormányfő saját politikai táborában és a közigazgatási apparátusban is. A politológus a fegyveres testületekben lappangó indulatokat, az utóbbi napokban, a túlóraszabályok módosítása kapcsán felsejlő feszültséget hozta példaként, továbbá azt: hiába a harmadik választási győzelem utáni hatalmi mámor és annak hite, hogy mindent egy kézben lehet tartani, a felszín alatti indulatok egyszer túlcsordulnak, és akkor könnyen összetalálkozhatnak a megváltozó világpolitikai folyamatokkal.
– Ez egy kicsit komolyabb kérdés lesz, mint hogy egy színház milyen darabot játszik. A mostani Orbán-apologéták és a mélyen hallgató szimpatizánsok közül sokan fognak fellélegezni, ha majd összedől a rendszer. Láttunk már ilyet.
