Az olaszliszkai lincselő azt tanácsolta az ellene vallóknak, hogy a Holdra meneküljenek előle

2019. július 19., 08:26

Szerző:

Fenyegető leveleket írt előzetes letartóztatása idején a napokban feltételesen szabadult ifjabb H. Dezső, az olaszliszkai lincselés első rendű vádlottja - írja a Bors.

A Szögi Lajos agyonveréséért elítélt férfi 13 évet töltött börtönben, ahonnan részben a kifogástalan magatartása miatt helyezték feltételesen szabadlábra. Szögi Lajos családjának jogi képviselője, dr. Helmeczy László szerint a különös kegyetlenséggel elkövetett bűncselekmények esetén el kellene törölni a kedvezménnyel szabadulás lehetőségét. Helmeczy szerint ifjabb H. Dezsőnél a bűncselekmény utáni előzetes letartóztatása idején találtak nála néhány kézzel írt levelet, amit az akkor szabaduló zárkatársával akart kicsempésztetni.

- A levelekben azokat az embereket fenyegette meg, akikről úgy gondolta, hogy kihallgatják az ügy­ben, s terhelő vallomást tehetnek rá vagy a családtagjaira. Azt üzente, szabadulása után leszámol velük. Sosem felejtem el, tele volt helyesírási hibákkal.

Úgy fogalmazott: a „hódon”, azaz a Holdon vegyen házat, aki velük szembe mer menni

- mondta a Borsnak Helmeczy.

Ifjabb H. Dezső a lap információi szerint nem akar és nem is mer visszaköltözni Olaszliszkára.

A kedvezmények miatt ifjabb H. Dezső négy évvel korábban szabadulhatott, ezért a következő négy esztendőben pártfogó felügyelete alatt áll. A szakember figyelemmel kíséri az elítélt visszailleszkedését.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.