Nobel-békedíjra jelölték Soros Györgyöt

„Az antidemokratikus aktivitásukról elhíresült kormányok – mint a fehérorosz, vagy a 2014 utáni magyar – Soros György személyét központba helyező propagandakampányukkal csak megerősítik a demokratikus oldal meggyőződését Soros személyének szimbolikus súlyáról" – írták neves magyar közéleti személyiségek a díj odaítéléséről döntő bizottságnak.

2017. december 4., 12:43

Szerző:

Még november 6-án döntött arról a Wesley János Lelkészképző Főiskola öt professzora: Iványi Gábor lelkész, Lukács Péter oktatáskutató, Majsai Tamás theológus, Nagy Péter Tibor szociológus, valamint Szilágyi Gál Mihály filozófus, hogy levélben kezdeményezik a Nobel-békedíj odaítélését Soros Györgynek. A 168 Óra birtokába került, a díj odaítéléséről határozó bizottságnak, illetve annak elnökének címzett, s a napokban elküldött levelüket az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük:

 

Béke-Nobel díj bizottság

Oslo, Parlament

 

Budapest, 2017. november 6.

 

Tisztelt Elnök Úr,

javasoljuk, hogy a következő Nobel-békedíjat George Sorosnak ítéljék oda. Ismeretes, hogy az 1980-as években a magyar, cseh és lengyel ellenzék kitartó és szisztematikus támogatásával Soros hozzájárult a demokrácia megteremtéséhez és a Varsói Szerződés felbomlásához. Az általa elnökölt Open Society Institutes mindenütt a világon támogatja a békés demokratikus átalakulás ügyét. Az általa finanszírozott Central European University magas akadémiai színvonalú, nemzetközi és a demokrácia iránt elkötelezett diákok ezreit bocsájtotta ki.

Az antidemokratikus aktivitásukról elhíresült kormányok – mint a fehérorosz, vagy a 2014 utáni magyar – Soros György személyét központba helyező propagandakampányukkal csak megerősítik a demokratikus oldal meggyőződését Soros személyének szimbolikus súlyáról.

2016. július 19-én a Foreign Policy című folyóiratban részletesen kifejtette véleményét az európai migrációs válságról, mely a legkomplexebb elképzelés napjaink egyik legnagyobb krízisének megoldására.

 

Iványi Gábor, lelkész

Lukács Péter, oktatáskutató 

Majsai Tamás, teológus

Nagy Péter Tibor, szociológus

Szilágyi Gál Mihály, filozófus

 

A jelölésről és Soros György személyéről, támogatásáról, valamint a civil társadalmat érintő kormányzati kampányról interjút olvashatnak a 168 Óra hetilap csütörtöki számában Iványi Gáborral.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.