Név szerint tartja számon kétezer ellenségét a kormány

2018. március 30., 11:57

Szerző:

Elismételte unalomig ismert hazugságait, bevetette a megszokott rettegésfokozó paneleket és nagypéntek alkalmából még a szoksásonál is buzgóbban megvédjükakeresztényeurópázott Orbán Viktor a Kossuth Rádióban tartott hagyományos pénteki szózatában, de előállt egy meglepő részlettel is. Közölte ugyanis, Magyarországon körülbelül kétezer fizetett ember dolgozik azért, hogy a választási kampányban megbuktassák a kormányt, és egy bevándorláspárti, Soros György által is elfogadható kabinetet hozzanak létre.

„Pontosan tudjuk, névre szólóan is tudjuk, hogy nagyjából kicsodák hogyan és miképpen dolgoznak Magyarország bevándorlóországgá alakítása érdekében”

– adta elő. Ha nem a miniszterelnök hagyományos nagyotmondásáról van szó, akkor ez azt jelenti, hogy az Orbán- kormány valamilyen titkos listán nyilván tart olyan civileket, akiket ellenségnek nyilvánítottak.

A nyilatkozat az Együttnél már kivágta a biztosítékot, Szigetvári Viktor közölte, hogy feljelentést tesz, mert a listázás és adatgyűjtés kimeríti a különleges személyes adattal való visszaélést és a jogosulatlan tiltott információgyűjtést. A párt közleményében amúgy azt is írja, szégyen, hogy Orbán Viktor miniszterelnök „istentelen, pogány gyűlöletkeltéssel” teszi tönkre százezrek és milliók húsvéti ünnepét. Jobb lett volna ha a magyar miniszterelnök magáévá teszi az ünnepet, nagypéntek csendjét, és partpolitikailag motivált, megosztó gondolatait e napon megtartja magának.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.