Nem volt csalás, mégis megsemmisítették a választási eredményt Pusztahencsen

2018. január 5., 15:41

Szerző:

Döntött a Pécsi Ítélőtábla: Bán István kampányolt egy szavazóhelyiség előtt, amit nem szabad, ezért megismétlik a polgármester-választást Pusztahencsen. Szavazatvásárlással is vádolták, de ezt a bíróság nem találta bizonyítottnak, inkább más tiltott kampánytevékenységet rótt a polgármesterjelöltre – tudta meg a hvg.hu.

Először a Tolna Megyei Területi Választási Bizottság (TVB) semmisítette meg a december 17-én, Pusztahencsén tartott időközi polgármester-választás eredményét, majd a Pécsi Ítélőtábla helybenhagyta ezt. A csütörtökön hozott határozat szerint a választást a kampánytilalom megsértése, illetve a választás anyagi juttatással befolyásolása miatt. Az időközi választás után Iker Ibolya, a szavazáson alulmaradt független polgármesterjelölt nyújtott be kifogást, amelyet december 22-én a Helyi Választási Bizottság (HVB) elutasított. A jelölt fellebbezése alapján a TVB megváltoztatta a HVB döntését, és helyt adott a kifogásnak. De itt még nem volt vége a történetnek.

A TVB által megállapítottak szerint a választás napján a több szavazatot kapó jelölt, Bán István (független, de a Momentum Mozgalom által támogatott jelölt) tiltott kampánytevékenységet valósított meg azzal, hogy a szavazóhelyiség 150 méteres körzetében szavazásra buzdított. A TVB tanúvallomások alapján azt is bizonyítottnak látta, hogy Bán István a választást megelőzően ötezer forintot ajánlott választópolgároknak azért, hogy rá szavazzanak. Az egyik becsatolt bizonyíték szerint 212 pusztahencsei állampolgár nyilatkozott arról, hogy többüknek 5000 forintot kínált a voksokért.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A TVB határozata ellen három napig lehetett fellebbezni, Bán István ezt meg is tette, ő és a Momentum szerint ugyanis nem igaz, hogy a szavazatokat vásárolt volna, de az Ítélőtábla helybenhagyta a TVB döntését. Úgy ítélték meg, Bán István felülvizsgálati kérelme nagyobb részben alaptalan, és osztották a TVB tiltott kampánytevékenység folytatásával kapcsolatosan kifejtett álláspontját. A bíróság végül nem a szavazatvásárlás miatt (ezt a dokumentumot nem értékelte bizonyítékként a bíróság, mivel annak megfogalmazásából nem következik, hogy az aláírók ténylegesen tanúi voltak a szavazatvásárlásnak), hanem azért írt ki új választást, mert szerintük Bán István kampányolt a szavazóhelyiség előtt.

A Tolna megyei településen december 17-én azért rendeztek időközi képviselő- és polgármester-választást, mert a testület szeptember 18-án feloszlatta magát. Az időközi választáson a 816 szavazásra jogosult közül 588-an voksoltak, Bán István 288, Iker Ibolya 269 szavazatot kapott, de mindhiába, új választás jön, noha csak a polgármester-választást meg kell ismételni. Az új választás időpontját január 14-re tűzték ki.

A hírekre a Momentum a 168 Órának elküldött közleményben úgy reagált: a Pécsi Ítélőtábla döntése szerint nem történt csalás pusztahencsei időközi önkormányzati választásokon. Ennek ellenére a választást meg kell ismételni, ugyanis Bán István túl közel tartózkodott a szavazóhelyiséghez, ezzel megsértve a kampánycsendet. „A Momentum úgy tudja, hogy a január 14-re kitűzött megismételt választásokon Bán István ismét indul. Bízunk a helyiek ítélőképességében, és hogy hiába próbált a vesztes jelölt bolhából elefántot csinálni és megalapozatlan állításokkal választási csalást kiáltani."

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.