„Nekünk kell lenni a fény hordozóinak” – Budapesten megtartották az Élet Menetét

2018. május 13., 18:02

Szerző:

Az emlékezés fontosságát hangsúlyozták és a kirekesztés veszélyeire figyelmeztettek az Élet Menete szónokai vasárnap Budapesten. Gordon Gábor, az Élet Menete Alapítvány kuratóriumának elnöke köszöntőjében kiemelte: hatalmas közösséggé váltak azok, akik minden évben részt vesznek a Élet menetén. Örömét fejezte ki amiatt, hogy egyre több fiatal is velük tart. Elmondta azt is, hogy az idén először megemlékeznek a második világháború befejeződésének napjáról is. 

Az Élet menete a Friedrich Born rakpartra érkezett. Friedrich Born svájci állampolgárként, az akkori Nemzetközi Vöröskereszt megbízásából tartózkodott Budapesten 1944 májusától 1945 júniusáig, és ez idő alatt csaknem tizenötezer zsidó embert mentett meg – emlékeztetett Gordon Gábor. A svájci embermentő naplójából Székhelyi József színművész, az Élet Menete Alapítvány egyik alapítója olvasott fel részleteket.

Fotó: Merész Márton

Jószéf Amrani, Izrael Állam budapesti nagykövete arról beszélt, hogy most békében, szeretetben vonultak az emberek a Duna-parton, a "gyönyörű kék ég alatt", de 74 évvel ezelőtt "ugyanez az ég olyan borzalmakat látott, amelyeket emberi elme nem képes felfogni". Az akkori menetek a halálba, a gázkamrákba vagy épp a Dunába tartottak – emlékeztetett.

A nagykövet úgy fogalmazott, 74 évvel ezelőtt megfogadtuk, hogy soha többet, de ezt újra és újra meg kell ígérni. – Nekünk kell lenni a fény hordozóinak, hogy megmutassuk és elmondjuk az embereknek, hogy ilyen nem fordulhat többé elő, és magunkban kell megtalálni az erőt ahhoz, hogy kiálljunk azok mellett, akiknek szükségük van a segítségre – mondta Jószéf Amrani.

Fotó: Merész Márton

Aharon Tamir, az Élet Menete nemzetközi szervezet igazgatója úgy fogalmazott: az Élet menete kötelességének tekinti, hogy az egész világon terjessze nézeteit és elveit, hogy emlékeztessen a tényekre, tanítsa a történelmet és ne fogadják el a helytelen kompromisszumokat. Kitért arra, hogy  Izraeltől néhány kilométerre az emberek saját testvéreiket, szüleiket, gyermekeiket öldöklik, a világ pedig tétlenül nézi a népirtást. –Megint bekövetkezhet a tragédia, ha nem maradunk éberek akkor, amikor mozgalmak, szervezetek és még államok is gyűlöletet, intoleranciát szítanak és fittyet hánynak más népek alapvető emberi jogaira – fogalmazott.

A rendezvényen átadták az Élet Menete Alapítvány emlékművének makettjét a Zsuráffy Edit-Pichler Gyula házaspárnak, akik gyermekként élték át a vészkorszakot. Zsuráffy Edit édesapja embermentő volt, Pichler Gyula pedig annak köszönheti életét, hogy jóakaratú emberek bújtatták. A Március 15-e téren gyülekezőket az indulás előtt köszöntő Róna Tamás főrabbi azt kérte a résztvevőktől, őrizzék meg annak a 600 ezer zsidónak az emlékét, akiknek az élete sosem teljesedhetett ki, s akiket úgy próbáltak eltörölni e föld színéről, hogy nyomuk se maradjon. 

Fotó: Merész Márton

Leibovits Imre holokauszttúlélő beszédében úgy fogalmazott, az elmúlt 2000 évben a zsidóság sok üldöztetésnek volt kitéve, s nincs olyan állam, ahol ne lettek volna pogromok. Magyarországon a második világháború után több mint harminc helyen, például, Kunmadarason, Miskolcon voltak zsidóellenes pogromok - emlékeztetett. – Bizakodó vagyok, mert az Élet menete olyan nemzetközi mozgalom, amelyik a fiatalokat szembeállítja a rasszizmussal és az antiszemitizmussal – mondta Leibovits Imre. A megemlékezés résztvevőit videoüzenetben köszöntötte az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország budapesti nagykövete. Az emléksétán a szervezők tájékoztatása szerint hatezer ember vett részt.

Az idén tizenhatodik alkalommal megrendezett menet célja, hogy a résztvevők felekezeti és politikai hovatartozásra való tekintet nélkül együtt róhassák le kegyeletüket a holokauszt áldozatainak emléke előtt, és tegyenek hitet a társadalmi szolidaritás és a demokratikus politikai kultúra mellett.

 

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.