Nekünk a Balaton a riviéra: 800 forintot is simán elkérnek a tónál egy sajtos-tejfölös lángosért

2018. május 16., 13:03

Szerző:

- Jelentősen nőttek a szezonális büfések kiadásai a szakmunkás-bérminimum emelkedése, valamint a magas közterhek miatt, ami az idei árakon is meglátszik – mondta el Makkos Péter, a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Országos Érdekképviseleti Szövetségének (Kisosz) fonyódi elnöke a Magyar Időknek.

A szezonális termékek ára emiatt rettentősen elszabadult, a lángosért például a korábbi években jellemző 300-400 forint helyett az idén akár 500 forintot is elkérhetnek, a

pluszfeltét pedig további 200-300 forinttal is megdrágítja a pannon csemegét.

A kereskedők is jelentős árréssel dolgoznak: a városi piacokénál jóval többet, akár kétszer akkora összeget is elkérnek a zöldségekért, gyümölcsökért.

A munkaerőhiány az elmúlt évekhez hasonlóan szintén gondot jelent, ráadásul az idén kevesebb diákmunkásra számítanak, mivel már közülük is sokan inkább külföldön vállalnak nyári munkát.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.