Nekiugrottak az óvópedagógusok Kásler Miklósnak, a miniszternek fogalma sincs, mi zajlik egy óvodában

A tárcavezető egészséges életmódra nevelne, miközben a szülők biztosítják a szappant és a vécépapírt is.

2018. augusztus 7., 16:45

Szerző:

Aktivizálta magát az eddig elképesztő kijelentéseiről elhíresült Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Csütörtöki közleménye szerint még ebben az évben a kormány elé kerülhet a nemzeti népegészségügyi program, amelynek részeként már óvodától kezdve az oktatás részévé kell tenni, hogy az egészséges életmód természetessé váljon, illetve időben felismerjék az egyes betegségek tüneteit.

Kásler Miklós, az Emmi miniszterjelöltjének bizottsági megh Kásler Miklós
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A nagyívű gondolatmenet azonban inkább csak kivágta a biztosítékot a realitás talaján álló magyar óvodapedagógusok egy részénél, akik petíciót írtak Kásler Miklósnak. 

„Aktívan dolgozó óvodapedagógusként felháborít bennünket az a tény, hogy Önnek miniszterként milyen kevés ismerete van arról, hogy egy óvodában mi is zajlik. El sem tudja képzeli, hogy az országban milyen erőveszítéseket teszünk annak érdekében, hogy a gyermekek mindent megkaphassanak, annak ellenére, hogy jelenleg is több száz óvodapedagógus hiányzik a rendszerből”

- hangzik a szöveg. A óvópedagógusok szerint a miniszternek és az Orbán-kormánynak nem törvények és rendeletek írásával kellene foglalkoznia, hanem a rendszer kellene segítenie.

A petíció aláírói szerint az egészséges életmód, a testápolás, az étkezés, az öltözködés, a pihenés, a betegségmegelőzés és az egészségmegőrzés szokásainak alakítása érdekében fontos lenne, ha az állam foglalkozna a dologi költségek emelésével.

Az óvónők szerint például szappan, vécépapír, zsebkendő, fogkrém csak azért van az óvodák többségében, mert a szülők minden évben, akár több alkalommal is hoznak tisztasági-csomag címszóval.

A miniszterhez forduló óvópedagógusok szerint a gyermek egészségének védelme az óvodákba szállított (vagy ott helyben elkészített) ételeken is múlik. Sok család otthon ugyanis nem tud mindennek megfelelő, tápanyagokban gazdag élelmiszert biztosítani gyermekének. Ennek ellenére friss gyümölcs sok óvodában csak azért van minden nap, mert azt is a szülők hozzák.

Hétfőn a Népszava nyomán adtunk hírt arról, hogy szeptembertől már a nemzeti identitástudat erősítése is hangsúlyosabb feladata lesz az óvónéniknek és -bácsiknak a magyar óvodákban, legalábbis erre lehet következtetni az Óvodai nevelés országos alapprogramjának nemrégiben elfogadott módosításából.

2024. április 19., 19:41

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

2024. április 19., 17:55

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

2024. április 19., 15:25

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.