Navracsics most Junckerrel vállvetve hergeli Orbánt

2017. november 29., 16:52

Szerző:

Hogyan tudjuk még jobban kiterjeszteni a sajtószabadságot, a média sokszínűségét és a minőségi újságírást? Hogyan tudjuk érvényesíteni a populizmus és az idegenellenesség mellett a demokrácia és a szabadság értékeit?

Ez olvasható egyebek melle a Tagespiegelben megjelent cikkben, amelyet nem más, mint Navracsics Tibor oktatásért is felelős uniós biztos és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke jegyez  – írja az Index.

Fotó: Fotó: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Az európai identitás erősítése című cikk szemlélete homlokegyenest szembemegy azzal, amit a Soros Györgyről és Brüsszelről nemzeti konzultációt folytató magyar kormány most éppen képvisel.  

Navracsics és Juncker arról írnak, hogy a közös európai identitás alapja az oktatás és a kultúra. A 28 tagállam állam- és kormányfői is ezt a két területet jelölték meg göteborgi találkozójukon Európa jövőjének alapjául. 

Navracsics Tibor, Orbán korábbi helyettese, egykori közigazgatási és igazságügyi minisztere szeptember végén úgy nyilatkozott, hogy Brüsszelben nem téma a Fidesz Soros-terve, amit egyébként szimpla kampányfogásnak tart. Semjén Zsolt ezután kvázi lehazaárulózta az uniós biztost, akit viszont Lázár János utóbb kiváló hazafinak nevezett. 

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.