Na most lealázta az Orbán-kormányt a saját embere: elege van az elemi iskolás sorosozásból

2018. február 27., 07:29

Szerző:

„Azt hiszem, hogy abba kéne hagyni ezt az elemi iskolai szintű sorosozást például, Stop Soros, meg egyebek. Ezek jópofák, de a magyar társadalom ennél intelligensebb” – mondta az Echo Televízió Sajtóklub című műsorában hétfőn este Bencsik András, a Békemenet egyik főszervezője.

Miközben Orbán Viktor egy nappal a hódmezővásárhelyi vereség után még egy lapáttal rátett: saját hibáikkal való szembenézés helyett az „ellenfeleikkel” való szembenézést, továbbá kétszer-háromszor nagyobb erőbedobást ígért, hogy nehogy „bevándorló ország legyen Magyarországból”, számára ugyanis a választás tétje ezt, Bencsik már tegnap délután szembement a kormányzati kommunikációval és Orbánnal.

Eredetileg egy Facebook-bejegyzésben fejtette ugyanis ki legújabb nézeteit a Békemenet egyik főszervezője, ebben pedig azt írta Hódmezővásárhely választási eredménye után, hogy „ebben a felállásban már nem fontos, ki Soros embere és ki nem”. Persze Bencsik mindezt annak bejelentésére használta – alig egy-két órával a Fidesz vezetőinek válságtanácskozása után –, hogy március 15-ére Békemenetet rendeznek.

Bencsik András és barátai erős fordulatot vettek

Erre jött a Soros György elleni gyűlöletkampányt most már leállító tévényilatkozat, a műsorban pedig Bencsik gondolatát békemenetes alapítótársa, Bayer Zsolt is osztotta, neki ugyanis már a fülén jön ki a migránsozás is (!). A publicista persze úgy látja, fontos téma, de mivel nem találkoznak ezzel a választók, ezért nekik nem olyan fontos téma, és beszélni kell nekik más, fontos dolgokról is, többek között az eredményekről.

Az ellenzéki hódmezővásárhelyi győztes jelölttel, és a kampánnyal kapcsolatban pedig kritikusan beszélt a Fidesz-közeli médiáról. Bencsik szerint a fideszes jelöltnek még a keresztnevét sem tudják egymás közt, miközben Márki-Zay Péterrel folyamatosan foglalkoztak. „Hódmezővásárhely népe látott egy Márki-Zay Pétert, akit a jobboldali média, beleértve a közszolgálatit is, ütötte verte, ahol csak bírta. A vásárhelyi emberek ezt kicsit másképpen látták, ez már akkor is templomba járt, amikor nem volt kampány, sok gyereke van (...) Nem figyeltünk arra, hogy a mi emberünk, lehet, hogy nem is tetszik az embereknek” – mondta.

A beszélgetés – melyben Lovas István és Bayer is igen erős „hibákról” beszélt a Fidesz-kormányzás kapcsán – során Bencsik András még kitért az Elios-botrányra is, szerinte ugyanis arra a kormánypárti sajtónak tényekkel kell felelnie, hiszen semmi sem igaz belőle. Aztán pedig a következőt mondta:

„Bízni kell annyira a miniszterelnökben, hogy feltételezzük róla, hogy nem korrupt.”

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.