Na ilyen az állami hírszolgáltatás: az igazságról nem, csak a Fidesz hazug szóvivőjéről tudósít az MTI

2018. április 19., 17:01

Szerző:

Micsoda meglepetés, éppen az ellenkezőjét adta ki a Magyar Távirati Iroda (MTI) a valóságnak:

„Budapest, 2018. április 19., csütörtök (MTI) – A migrációt segítő Soros-szervezetnek tartja a Magyar Helsinki Bizottságot Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője. 

A politikus azzal összefüggésben beszélt erről a közmédiának, hogy – mint azt közölte – a bíróság csütörtökön elutasította a helsinki bizottság (sic!) jó hírnév megsértése miatt ellene indított keresetét.

Hiába próbálják tagadni, a bizottság egy Soros-szervezet, Soros György pénzéből Soros György migrációs céljait szolgálja – mondta Halász János, hozzátéve: a bizottság „nyakig benne van a migránsbizniszben", és a migránsokat képviseli peres eljárásokban. Példaként említette, hogy a Magyarországról kitiltott két bangladesi migráns ügyében is milliókat követelnek a magyar államtól. Rendszeresen „feljelentgetik" Magyarországot Brüsszelben és az ENSZ-ben, közreműködnek a Magyarországot elítélő brüsszeli jelentésekben, a Soros-hálózat többi szereplőjével együtt pedig nem fogadják el a választás eredményét sem, és továbbra is próbálják megtörni a magyar kormányt – fogalmazott a Fidesz-frakció szóvivője. Szerinte azt akarják elérni, hogy a magyar kormány fogadja el a kötelező kvótát, és hajtsa végre a migránsok betelepítését.

Halász János magyarázza a magyarázhatatlant, újabb hazugságáradatának is per lehet a vége

„Mi ezt nem tesszük meg" – jelentette ki Halász János, közölve: éppen az ilyen, „már a nemzetbiztonságot is veszélyeztető, migránsbarát szervezetek" miatt van szükség arra, hogy a májusban megalakuló új parlament mielőbb vegye napirendre a „Stop Soros" törvénycsomagot.

Ezzel szemben a 168 Óra már beszámolt a tényről: valótlanságot állított a Magyar Helsinki Bizottságról a Fidesz, amikor arról tartott sajtótájékoztatót, hogy a civil szervezet törvénysértő módon nem átláthatóan működik. Erről azonban szó sincs, s ez ismét bebizonyosodott.

A Fidesz így megsértette a jogvédő egyesület jó hírnevét – mondta ki a Fővárosi Törvényszék csütörtöki, nem jogerős ítélete. A pártnak bocsánatot kell kérnie a civil szervezettől, és sérelemdíjat kell fizetnie. A bíróság arra is felszólította a pervesztes pártot, hogy tartózkodjék a további jogsértésektől. 

A Helsinki Bizottság munkatársai – nem sorosisták, nem migránsisták, nem illegálisak, hanem jogvédők
Fotó: Facebook/Magyar Helsinki Bizottság

A Helsinki Bizottság Halász János egy tavalyi, hasonlóan valósághű sajtótájékoztatója után volt kénytelen bírósághoz fordulni. Azt kérte a Fővárosi Törvényszéktől, hogy mondja ki, a Fidesz és frakciószóvivője valótlanságot állított, és megsértette az egyesület jó hírnevét. A csütörtökön kihirdetett ítélet helyt adott a jogvédő szervezet keresetének. A bíróság megállapította, hogy a párt valótlanságot állított, és ezzel megsértette a Helsinki Bizottság jó hírnevét. Halász János személyes felelősségét nem állapította meg, mondván, a szóvivő munkáját végezte, amikor a párt (hamis) állításait tolmácsolta.

A Fidesznek 400 ezer forint sérelemdíjat is kell fizetnie, és nyilvánosan kell bocsánatot kérnie a Helsinki Bizottságtól.

A kormánypárt az elmúlt években már két esetben is jogerősen pert veszített a Magyar Helsinki Bizottsággal szemben. 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.