Működő honlapja sincs Mészáros Lőrinc új sportszergyártó cégének, de a magyar olimpikonokra is mezt akar adni

2018. július 21., 18:53

Szerző:

Szombaton megjelent cikkében a Népszava nézett utána, hogy mi a helyzet a 70 százalékban Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Magyar Sportmárka Zrt.-vel, amely 2Rule néven már a Haladásnak, a Diósgyőrnek és a Puskás Akadémiának is szállíthat mezt, és kiderült, hogy annak ellenére, hogy a három NB I-es klub olyan gyártókat dobott a cég kedvéért, mint az Adidas, a Magyar Sportmárka Zrt.-nek sem működő honlapja, sem Facebook-oldala nincs.

Sőt, saját központja sem. A Magyar Sportmárka 70 százalékos tulajdonosa Mészáros Lőrinc cége, a Talentis Zrt., amelynek a herceghalmi telephelyére a sportszergyártó cég is be van jegyezve, csakhogy itt semmi jele az utóbbi működésének, Magyar Sportmárka Zrt. feliratú cégtáblát a Népszava sehol nem látott, és nem akadt nyoma varrodának, bemutató teremnek vagy áruval megpakolt teherautónak sem. A recepción a lap újságírójának csak annyit mondtak, hogy jó helyen jár, de a cégvezetés házon kívül van. 

Kővári Ágnes a pénteki sajtóbeszélgetésen
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ez éppenséggel igaz is lehetett, és bár Kővári Ágnes, a Magyar Sportmárka vezérigazgatója a Népszava írásbeli kérdéseire sem válaszolt, péntek délután tartott egy sajtóbeszélgetést, amelyen kiderült, hogy a 2Rule arca Dárdai Pál lesz, a cég célja pedig az, hogy néhány éven belül a magyar olimpikonok és paralimpikonok mezét is ő gyárthassa. 

De a Magyar Sportmárka működésében a fentieken túl is bőven van rejtély. Bár Kővári Ágnes korábbi közlése szerint a mezeket bérmunkában gyártják, Kecskeméten, Jászberényben és Gombán, a cipőket pedig Rakamazon, a kecskeméti  és a jászberényi textilvállalkozók közül senki nem tud a cég városi jelenlétéről, Gombán pedig csak annyi derült ki, hogy a Magyar Sportmárka hétezer mez elkészülése után minőségi kifogásokra hivatkozva szerződést bontott az egyik alvállalkozóval. 

A Magyar Sportmárkát tavaly decemberben alapították, a Talentis tulajdonrésze mellett fennmaradó 30 százalék Kővári Ágnesé. Felügyelő-bizottságának Mészáros Lőrinc lánya, Mészáros Beatrix is tagja.

Tegnap 16:25

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.