Mintegy 220 millió forintot vett el tőlük visszamenőlegesen a kormány, bezárhat az Átrium színház

2018. november 17., 14:51

Szerző:

Jelentős összeggel rövidítette meg az Átrium Film-Színházat a kultúr-tao megszüntetése. Nagyjából 220 millió forintos tao-jogosultságtól esett el a népszerű előadóhely, miután az Országgyűlés pillanatok alatt elfogadta az előadó-művészeti tao törlését kedden.

Erről a Facebook-oldalán számolt be az Átrium, kifejtve: 

„Ha ezt nem vagy nem egészében kapja meg a színház, akkor finanszírozhatatlanná válik, előadások tűnhetnek el a repertoárról, vagy akár be is kell zárnunk. A jövő héten konkrétumokkal is jelentkezünk, addig is, gyertek színházba, mi rólunk beszélünk. Ma még. Amíg lehet.”

Miután kiszivárgott a terv, a kormány októberben jelentette be, megszűnik jelen formájában az előadó-művészeti szervezetek tao-támogatása, november 13-án pedig el is fogadták az erről szóló törvénymódosítást. 

És nem is ők voltak az elsők, akik bejelentették: a túlélésük forog kockán a kormány lépése következtében. A 24.hu azt írja, sorra jelennek meg a kultúr-tao megszüntetése miatt bevételük jelentős részét elvesztő színházak közleményei, melyben adományokat várnak vagy jegyáremeléssel próbálnak megmaradni.

Szerdán a Stúdió K Színház közölte a Facebookon, hogy várja az adományokat, mivel nem tudja emelni a jegyárait, de az amúgy sem mentené meg a jövő évi költségvetésüket, más bevételi forrásuk pedig nincsen. Pénteken a Rózsavölgyi Szalon adott ki közleményt, melyben azt írták, bár nagyon nem szeretnék, de kénytelenek 20 százalékkal növelni a jegyek árát. Megemelkedett jegyáraik mellett a Szalon a februárra tervezett, Amivel meg kell küzdenünk című darabjának bemutatóját is kénytelen volt lemondani, mivel nem lesz rá fedezet a színház költségvetéséből.

 

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok. A szél erős, olykor viharos lesz és többfelé lehet eső, zápor, akár zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.

Nem sok jóval kecsegtet az időjárás: marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.