Mindig önjáró voltam – Komjáthi Imre a vidék szószólója akar lenni

2018. június 19. 06:23 - szerző: Pungor András

A szocialisták belső kiegyezésének híve Komjáthi Imre, akit vasárnap alelnöknek választott a kongresszus. Azt mondja, ő nem embere senkinek, és nem játszik mások kiszorítására a pártban. Állítja, vége lesz a pártnak, ha a tisztújítás után arról szól a játék, hogy egyesek miként tudják megtorolni a sérelmeiket. Szerinte a DK és az MSZP közötti kerítést nem lehet lebontani.

– Mi lesz a Közmunkások Szakszervezetével? A választások után azt mondta, lehet, hogy feloszlanak, mert csalódtak, hiszen akiket képviselnek, nem a baloldalra szavaztak.

– Folytatjuk. Azt még nem döntöttem el, hogy most MSZP alelnökként vállalom-e továbbra is a szakszervezet társelnökségét.

– Miért döntöttek a folytatás mellett?

– Amikor Lázár Jánost feljelentettük, a tagság nagy része mellénk állt.

– Lázár azt mondta, akinek reggel hatkor el kell mennie dolgozni, annak délután háromkor nem sok kedve marad arra, hogy elmenjen lopni.

– Ez kiverte a biztosítékot. 180 ezer embert vádolt meg. Rengeteg üzenetet kaptunk, sokan felháborodva hívtak fel minket. Korábban azt tapasztaltuk, a társadalom nagy része a közmunkásokat az út szélén lapátot támasztó cigány emberekkel azonosítja. Nehéz volt kiharcolni, hogy szolidárisak legyenek velünk. Az érintettek csendben voltak, a közintézményi közmunkások arra is vigyáztak, ne azonosítsák őket a társaikkal.

– Felébredt a közmunkásság, és tetszett nekik, hogy a vezetőik kiálltak értük.

– Így van. Elvárták tőlünk a konfrontációt.

– Miért nem léptek korábban?

– Nem voltunk elég bátrak.

– Sok eredményt nem értek el, a legfőbb ügyész elutasította feljelentést. Megkérdezték a közmunkásokat, miért szavaztak a kormány mellett?

– Akikkel aktív kapcsolatot ápoltunk, ránk szavaztak, vagy a Jobbikra. Máshol egész települések adták a Fideszre a voksukat. Ők azt mondták, nincs hova menniük, nincs más munkalehetőségük. Szendrőládon a polgármesteré a bolt. Oda járnak vásárolni az emberek, ott kapnak hitelt. Tudjuk azt is, le kellett fényképezniük a szavazólapot. Hogyan védtük volna meg őket? Ráadásul a Bajnai-kormány idején a család egyetlen tagja kaphatott segélyt. Ma, ha a polgármester elég kegyes, valamennyi családtagnak jut közmunka.

Fotó: Bazánth Ivola

– Az MSZP támadta a közmunkát. Miért nem szólt, hogy ez nincs rendben?

– Szóltam. De nem tudták megérteni. Pedig önmagában nem a közmunkával van a baj. Nem mérte fel senki, hogy ki mire alkalmas. Az OKJ-s képzéseken annyi műkörmöst és hegesztőt képeztek, amennyire nem volt szükség. Ezek az emberek nemhogy nyelveket nem beszélnek, de a nevüket sem tudják leírni. Mégis azzal etették őket, hogy mehetnek Németországba hegeszteni.

– Miért nem figyelt önre az ellenzék?

– El voltak foglalva az összefogással és azzal, hogy visszavágjanak a Fidesznek. Alig voltunk néhányan, akik életből vett példákat tudtak bemutatni. Azt mondják a politikusok, mobilizálni kell a munkaerőt. De mi van akkor, ha egy kis faluból néhány ember el akar menni harminc kilométerre dolgozni, kocsi nélkül? Megnéztem az edelényi menetrendet, ritkák a buszjáratok.

– A Momentumnak írt levelében azt írta, hogy az igazi ellenzék vidéken van, de ők még nem jártak a Nagykörúton belül. Ebből az következik, az elit meg nem járt a Nagykörúton kívül.

– Így van.

– Akkor mi értelme az elithez csatlakozni, az MSZP elnökhelyetteseként dolgozni?

– A vidék szószólója akarok lenni. Az emberek problémáiról akarok beszélni, és nem a belső ügyeinkről, mert azok az embereket nem érdeklik.

– Pedig most belekeveredett egy olyan történetbe, amelynek az olvasata az, hogy különböző erők próbálják kiszorítani egymást. „Összeállt a nagy anti-Mesterházy MSZP-tengely” – írta a 24.hu, a jobboldali portálok pedig arról cikkeztek, Kunhalmi Ágnesék Mesterházy Attila ellen szövetkeztek.

– Felháborított. Ez nincs így.

– Rendben, de annak, hogy Ujhelyi István visszalépett a választmányi elnöki jelöléstől, átadva a lehetőséget Kunhalmi Ágnesnek, és jelzi, hogy ő, Tóth Bertalan, Harangozó Tamás, Kunhalmi és ön vállaltan egymást erősítik, az a látszata, hogy Mesterházy Attilát akarják kiszorítani.

– Lehet, de én soha nem voltam senkinek az embere. Mindig önjáró voltam.

– Önnek mi lehet a szerepe a tisztújítás után? Hiszen Ujhelyi István is indult az ön által kiszemelt posztért.

– Valóban, de nemcsak elnökhelyettesi, hanem alelnöki posztra is pályáztam, s az előbbitől visszaléptem. Azért pályáztam korábban mindkettőre, mert ha valakinek az egyik jelöléstől vissza kellene esetleg lépnie, akkor legyen számára menekülőút. Találja meg mindenki a helyét, legyen belső kiegyezés.

– Így biztosan nem lesz.

– Végünk, ha a tisztújítás után arról szól a játék, hogy ki hogyan tudja megtorolni a sérelmeit. Kiegyezést akarok. Mesterházyval is beszéltem, ha hagy dolgozni, vele is együttműködöm.

– Belekeveredett, mint Pilátus a krédóba?

– Bele.

– Szólt valakinek, hogy ez így nem jó?

– Szóltam.

– A Medián szerint Tóth Bertalan ismertsége még az MSZP-sek körében is csak 61 százalékos, miközben Kunhalmi Ágnesről 92, Mesterházy Attiláról 94 százalékuk tudja, kicsoda. Mesterházy kemény vezető volt, de Tóth Bertalan nem a karakterességéről híres.

– Gyurcsánynál karakteresebb harcos nem volt, és mire ment vele a párt? Most nem keménység kell, hanem békepolitika. Közös jelszó, zászló, köszöntés – ezek mind az összetartozás élményét adnák, de nekünk egyik sincs. Ennek ellenére párttagként is azt láttam, hogy vezetőink elvonultak egy szobába az összefogásról beszélni. Mással nem törődtek.

– Botka László, aki most nem indul párttisztségért, azt nyilatkozta: megérti a dühöt, amit az emberek az ellenzékkel szemben éreznek. Szerinte a parlamenti pártok többszörösen leszerepeltek. Még az újabb kétharmadot sem tudták megakadályozni.

– Az ellenzék elszakadt az emberektől.

– És nincs igaza Szanyi Tibornak: nem kéne inkább beszántani ezt az egészet, és új baloldalt alapítani?

– Tényleg az alapoktól kellene kezdeni. Egy tisztességes szociáldemokrata pártra van szükség, ami nemcsak úgy néz ki, hanem úgy is működik. De Szanyi nem ugyanazokkal az emberekkel akarja ezt elérni. Hol van az ő csapata? Fel kell mérni a helyzetünket, hányan vagyunk, ki hadra fogható. Le kell zárni az MSZP rendszerváltozás utáni történetét: összegezni kell, hol tartunk. Elképzelhető, hogy az önkormányzati választás után vissza lehet térni arra, van-e értelme így folytatni.

– Új pártot akar?

– Nem. A talpasokat – köztük engem is – erős érzelmi szál köti ehhez a párthoz. Őket ez nagyon megviselné. Olyan megújulásra, átmenetre lenne szükség, mint ami lezajlott az MSZMP és az MSZP között. Horn Gyula mondta, nem lehet messzire nézni lehajtott fejjel. Először hitet kell adni a csapatnak. Kockázatot kell vállalni. Én vállalom.

– Gyurcsány Ferenc szerint a baloldalt egységesíteni kellene. Lehet?

– Nem. És nem is támogatnám. Sokkal markánsabb szocialista kapitalizmuskritikát képzelek el, mint amilyet eddig felmutattunk. Kedveltem Gyurcsányt. Nem kicsit. Nagyon. Volt a lakásunkban. Játszott a gyerekeimmel. De nekem az ő politikája túlságosan neoliberális volt. Ezt elmondtam neki is. Azóta olyan mély gyűlölet alakult ki a két politikai erő között, amelynek talán nincs is sokszor észszerű magyarázata.

– Le lehet ezt bontani a két párt között?

– Nem hiszem, hogy lehet már.

– Nem lehet, hogy Botkának van igaza? Együttműködik a jobboldali Márk-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterrel, mert úgy gondolja, az elfogadottság számít.

– A civil szervezeteket mindenképp segítségül kell hívnunk, nélkülük biztosan nem megy. A szakszervezeteknek pedig ismét politizálniuk kell. Azt javaslom tehát, hogy vezessük be az állam által fizetett, általános, mindenkire kiterjedő szakszervezeti tagságot, bár tudom, ez az Orbán-kormány alatt nem megy. Jövedelemadónk egy százalékát fel lehetne ajánlani valamelyik szakszervezetnek. Így pénzhez jutnának, cserébe az állam elvárhatná tőlük, hogy folytassák mindazt, amit régen jól csináltak: a jogsegélynyújtást, a munkaegészségügyet és -védelmet.

– Az állam önmaga ellen adna pénzt a szakszervezeteknek?

– Tessenek nem szembemenni a munkavállalói érdekekkel, nem megnyesni a munkavállalók jogait, hanem erősíteni azokat, és akkor majd nem kell tartani a sztrájkoktól.

– Nem idealista kicsit?

– De.

– Naiv?

– Igen, de ne feledjük, a történelmet idealista és naiv emberek formálták.

– A környezete nem félti, hogy beleveti magát a nagypolitikába?

– De, a családom, barátaim féltenek.

– Mert mit veszíthet?

– A legnagyobb kincsemet: a hitelességemet. Ezt kell óvnom.