Mindenki nyugodjon meg: mégis megkaphatják a választások előtt a kampányalamizsnát a nyugdíjasok

2018. március 10., 15:41

Szerző:

A jövő héten kezdi meg kézbesíteni a nyugdíjasok Erzsébet-utalványát a Magyar Posta – mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombati budapesti sajtótájékoztatóján. Novák Katalin hozzátette, 2,7 millió ember kap most 10 ezer forint értékű utalványt.

Panulin Ildikó, a Magyar Posta szóvivője azt mondta, az utalványokat március 15-e előtt kezdik a címzettekhez eljuttatni értékküldemény formájában. A cél, hogy az utalványokat április közepéig minden, belföldi lakcímmel rendelkező megkaphassa.

E szavakból ugyan sajnálatosan az következik, nem tudnak minden nyugdíjas embert meglepni a kampányalamizsnával még a választások napja, azaz április 8. előtt. Nagy is lehet emiatt a kétségbeesés a kormányoldalon, hiszen kizavartak Novák Katalin mellett egy minisztert is, hogy az jó hírekkel kedveskedjen:

A kormány hétfőn tárgyal a távhővel fűtők téli rezsicsökkentését szabályozó rendeletről, amely alapján a szolgáltatók az áprilisi számlákban érvényesítik a 12 ezer forintos támogatást – mondta a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón. Kósa Lajos kifejtette, a kérdésben napközben tartottak egyeztetést a szolgáltatók szövetségével, valamint az energiahivatal, továbbá a nemzeti fejlesztési és a nemzetgazdasági tárca képviselőivel.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.