Miközben évente több tízezren halnak meg úgy, hogy az elkerülhető lett volna, Kásler bejelentésre készül

2018. július 1., 08:39

Szerző:

Semmelweis emléke előtt akkor tudok a legjobban tisztelegni, ha a róla elnevezett napon a szepszissel és az antiszepszissel kapcsolatban jelentős bejelentést teszek hétfőn – jelentette be Kásler Mikós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője a Semmelweis Ignác születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

Mint emlékezetes, a miniszter kinevezése után szinte azonnal arról beszélt, hogy a kórházi fertőzések ügyében azonnal lépni kíván és erre már el is készült a cselekvési terv. Minderre nagyon is szükség van, hiszen csak 2016-ban 1481 multirezisztens, vagyis a legtöbb antibiotikumnak ellenálló kórokozóval (MRK) is megfertőződött beteg halt meg a kórházakban, az elhunytak közül 174 esetben bizonyítottan a fertőzés volt a halál oka, vagy közrejátszott abban.

Semmelweis előtt tisztelegne egy cselekvési tervvel a miniszter

A fekvőbeteg-ellátó intézményeknek 2006 szeptembere óta kell jelenteniük a jogszabályban meghatározott multirezisztens kórokozók által előidézett, egészségügyi ellátással összefüggő fertőzéseket. Ezek alapján a helyzet évek óta romlik. Nagy kérdés azonban, hogy Kásler milyen konkrétumokkal tud előállni, hiszen nemcsak az ismert, hogy a kórházi fertőzések drámai halálozási adatokat produkálnak Magyarországon, hanem éppen eközben a hvg.hu írta meg:

a legidősebbeket kivéve a magyarok 41 százaléka úgy hal meg, hogy az orvostudomány és a technológia jelenlegi állása szerint megmenthették volna az életét.

Az Eurostat, azaz az európai Unió statisztikai hivatala a 2015-ös halálozási adatokat nézte át, egész pontosan azokét, akik még a 75. születésnapjuk előtt meghaltak.

A magyar adat a hetedik legrosszabb az EU-ban – a legtöbb elkerülhető halál Romániában volt, de szinte az egész régiónk rosszul áll a listán. A legszerencsésebbek a franciák, a belgák és a dánok.

Elkerülhető halálnak az számított a vizsgálatban, amely nem történt volna meg akkor, ha az ember megfelelő időben hozzájut a jó orvosi ellátáshoz. Ahogy minden országban, nálunk is a férfiak az igazán veszélyeztetettek: 100 ezer magyar férfiból egyetlen év alatt több, mint 350-en halnak meg úgy, hogy ez elkerülhető lett volna – vagyis 4,9 millió férfi közül több, mint 17 ezren – írta a portál. Az Eurostat szerint egyébként évente 570 ezer európai halál elkerülhető lenne.

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.