Kétszáz méternyi balatoni parti sétányt vennének el az emberektől Mészáros Lőrinc kedvéért

2019. november 20., 11:05

Szerző:

Lépésről lépésre, módszeresen szorítanák ki teljesen a közvetetten Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Club Aliga területéről az embereket – ez látszik azokból az új partvonaltervekből is, amiket 43 balatoni település mellett, október 28-án Balatonvilágos Önkormányzata is megkapott – írja az Index.

A tervek átadását valamiért pont az októberi önkormányzati választás elé időzítették és alig két hetet adtak arra, hogy a képviselő testületek döntsenek a Balaton-partvonal rendezési tervéről. „Nyilvánvalóan arra játszottak, hogy az épp hogy megalakuló testületeknek ne legyen idejük átvizsgálni az új tervezetet, hanem igent mondjanak rá” – mondta a portálnak Bukovszki András, az Aligai Fürdőegyesület elnökhelyettese.

Az új tervek alapján az egykori pártüdülő területén lévő, önkormányzati tulajdonban lévő telek elől egy 95 méteres, a Club Aliga közvetlen szomszédságában álló volt Volán szálló elől pedig egy 105 méteres parti sétányt vennének el.

Vagyis 200 méter parti sétány szűnne meg. 

Bukovszki szerint az új tervezet nem szól másról, mint hogy jogszabályok segítségével szorítsák ki teljesen és véglegesen a volt pártüdülő területéről a helyi lakosokat és strandolókat.  

 

Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke és EP-listavezetője közzétette annak a szavazásnak a végeredményét, amelyen eldőlt, hogy kik és milyen sorrendben szerepelnek majd a párt listáján.

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán. De ha nem a Fidesz és a KDNP, ha nem a nemzeti erők kezében lenne a kormány, Magyarország már nyakig benne lenne a háborúban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Fidesz-KDNP európai parlamenti választási kampányindító rendezvényén a Millenárison.

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt., amelynek értelmében a zárási feltételek sikeres teljesülése esetén 100 százalékos tulajdonosa lesz Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházláncának, a Brendon Holding Kft.-nek - közölte a Mészáros Csoport pénteken.